Megérkeztek a 22+ zarándokok Máriapócsra

Megérkeztek a 22+ zarándokok Máriapócsra

2017-ben volt először olyan gyalogos zarándoklat, ami kimondottan a 22 éven felülieket szólította meg. Salai Szabi atya tavaly még szentelésre váró diakónusként, idén már papként volt az egyik szervezője.

Forrás: Orosz Sára2018. július 24. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 144 napja íródott

2017-ben volt először olyan gyalogos zarándoklat, ami kimondottan a 22 éven felülieket szólította meg. Salai Szabi atya tavaly még szentelésre váró diakónusként, idén már papként volt az egyik szervezője.

Hálás szívvel mesélt nekünk a zarándoklatról, melyen Atanáz és Ábel püspök atyáink is kísérték őket egy-egy szakaszon. Elmondta, hogy a kezdeményezés alulról jött, és szinte rögtön támogatásra talált a paptestvérek és az egyházi elöljárók részéről is. Az ötlet már régebben megszületett, de csak a tavalyi évben valósult meg. Érezték a fiatalok, hogy kicsit több kellene és ő saját magában is érezte az igényt erre. Ahogy az egyik zarándok mondta: „Úgy éreztem, hogy a nagy zarándoklatot már kinőttem.” A társaságról kérdezve pedig az egyik olyan találkozást mesélte el, ami nagy hatással volt rá: „Van itt egy lány, akiről azt gondoltam, hogy velem egyidős vagy legfeljebb egy évvel idősebb. És kiderült, hogy neki van két gyereke és a férjével jött el, a csemetéket addig a nagyszülőknél hagyták. Ez nem jellemző a nagy zarándoklaton. Ők is közelebb érzik magukhoz ezt a zarándoklatot.”

Nyitva állt a kapu azok előtt, akik eddig is minden évben zarándokoltak, és most esetleg kicsit elmélyültebben akarták megélni ezt. És azok előtt is, akik még soha nem csatlakoztak egyetlen zarándoklathoz sem.

Mint megtudtuk, sok új ember jött ebben az évben, és a létszám is bővült tavalyhoz képest, ráadásul úgy, hogy a tavalyiak közül sokan nem tudtak idén eljönni. Ez már egy felnőtt csapat, más érdeklődési kör, érettebbek, komolyabbak. Érdekes, de jellemzően nem a 22 évesek voltak többségben, inkább attól fölfelé.

Az új emberek pedig kivétel nélkül valakinek a személyes meghívására jöttek el. Nagyon fontos szerepet játszottak ezek a meghívások, és az egész zarándoklatban is maga a személyesség kulcsfontosságú volt. Ezért is tették részévé a kiscsoportos beszélgetéseket, ahol ez igazán érvényesülni tud. Ennek egy apró figyelmesség is megadta az alaphangulatát: az egy kiscsoportba tartozók ugyanolyan színű napszemüveget kaptak, minden csoport másmilyet.

Szabi atya bízik abban, hogy „azt a családiasságot, ami most jellemzi a 22+ zarándoklatot, ezeknek a kiscsoportos beszélgetéseknek a segítségével akkor is meg tudjuk őrizni, ha a következő években esetleg sokkal többen leszünk.”

A vendéglátókról külön említést tett, hiszen, ahogy ő fogalmazott, szinte már túlzásba esve tette oda mindenki a legjavát. A zarándokok Tokajtól Bujon, Nyírszőlősön, Sóstón, Nyírpazonyon és Napkoron át siettek buzgón az Istenszülőhöz, hogy végül fülükbe és szívükbe csengjen a könnyfakasztó máriapócsi harangszó”.

Az út egy elcsendesedésre alkalmas, erdei szakaszán szavak nélkül haladtak a zarándokok. A fiatalok lelkesedése, ugyanakkor mély hite az, amit igazán megindító látni ilyenkor. Ezért Atanáz püspök atya számára, aki igazán magáénak érzi, nem is kérdés, hogy 2019-ben is legyen-e 22+ zarándoklat. Természetesen a jövő évben is a Metropólia összes, 22. évét betöltött fiatal felnőttjét hívják és várják.

Forrás: Orosz Sára

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Tokaj, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert