Önkéntes beteglátogatók találkoztak Debrecenben

Önkéntes beteglátogatók találkoztak Debrecenben

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív irodája szervezésében 2018. július 24-én ismét találkozhattak az önkéntes beteglátogatók Debrecenben.

Nyíregyházi Egyházmegye2018. július 26. 07:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2076 napja íródott

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Karitatív irodája szervezésében 2018. július 24-én ismét találkozhattak az önkéntes beteglátogatók Debrecenben. Kissné Suta Mariann köszöntötte a megjelenteket és mivel több új taggal is bővült a csoport, összefoglalta az előző alkalom történéseit. Ezt követően Kiss László atya osztotta meg gondolatait, melyhez az emmauszi tanítványokról szóló történetet hívta segítségül. Felhívta figyelmünket arra, hogy mi is úgy próbáljunk egy-egy szenvedő embertársunk mellé szegődni és kísérni őket az úton, ahogyan azt Jézus tette. Fontos, hogy mielőtt elindulunk otthonainkból, imádkozzunk azokért, akikkel találkozni fogunk. A jelen lévők megosztották eddigi tapasztalataikat, és feltették azokat a kérdéseiket, melyek a szolgálatukkal kapcsolatban foglalkoztatják őket. Együttlétünk közös imával zárult.

Nyíregyházi Egyházmegye

kórház, beteglátogató, önkéntes, Debrecen
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert