Az ünnep margójára – ezüstmise és búcsú Nyírbátorban

Nyírbátorban, ebben a nagy múltú szabolcsi városban az egyház fényes ünnepén, Úrszínváltozáskor a görögkatolikus közösség saját múltját (szerveződése óta eltelt 97 évet) és lelki vezetőjének ezüstmiséjét is ünnepelték a hívek a vasárnapi búcsúi Szent Liturgián. A neobarokk épület címünnepét az 1999-es – belső felújításokat követő – újraszentelésén kapta. Külső pompáját csak később, 2013-ban nyerte a mostani parókus, Kiss Zsolt atya szolgálata alatt. Ahogyan az ő nyolcéves ittléte során újult meg a parókia és a közösségi tér is.

A templom születésnapján és a lelkipásztor pappá szentelődésének 25. évfordulóján csordultig teltek a padsorok úgy bent, mint kívül, a harangláb előtt, s nem csak a bátori hívek érkeztek a szertartásra. Az atya egykori debreceni, dámóci és Nyíregyháza-sóstóhegyi hívei is megtisztelték a búcsúi alkalmat, hogy a nyírbátori egyházközséggel együtt ünnepeljenek.  

Ünnepeljenek, ne pedig szórakozzanak. E kettő szembeállításával kezdte prédikációját Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, miután a homília időtartamára maga mellé ültette az ezüstmisés Kiss Zsolt atyát és vele együtt ezüstlakodalmát ünneplő feleségét.

„Manapság sok kikapcsolódási, szórakozási lehetőség van, de egyre kevesebb az ünnep.” – kezdte az összehasonlítást Ábel atya, aki az ünnep javára írta, hogy – szemben a szórakozás önösségével – másoknak, valakiért fáradozva készülünk egy-egy születésnapra, jubileumra vagy egyházi ünnepre. Az ünnepen valamiképp szolgálunk, de ha el is fáradunk, a végén elégedett fáradtságunk örömmel jár. A szórakozás utáni kimerültség, elégedetlenség és hiányérzet ellenben fájdalmas ürességet hagy maga után szívünkben.

Az apostolok Tábor hegyi-ünnepi megállásával és rácsodálkozásával tekintette végig az atya 25 éves szolgálatát. „Ahogyan olaj nélkül nem ég a mécses, úgy hit nélkül senki sem talál jó gondolatokra”: Szíriai Szent Efrémet idézte a mindennapokban továbblendítő erőt kutatva. „Sokszor mondják, hogy nem szabad túlvállani magunkat, mert kiégünk, mint az olaj a mécsesből, s ha kiég az olaj a mécsesből, akkor – Aranyszájú Szent János szavai szerint – a bűzös füstöt árasztó kanóc marad csak hátra. Ha nincs olaj a mécsesben mi is elfáradunk, kiégünk.

De a keresztények tudják, hogy Krisztus életünkben nap, mint nap pótolni akarja ezt az olajat.” Az nem baj, ha elfáradunk, csak akkor van probléma, ha nincs miből utántölteni, táplálni azt. „Az olaj a hit, mely a jó gondolatokat szüli. Ezzel tudjuk táplálni életünk mécsesét, mely segít megerősödni lélekben, s a lélekben megerősödött ember lehet fáradt, de sosem fog kiégni.” A püspök atya papjára és feleségére bízta a hívek szeretetét, s azt is, hogy példát mutassanak az Istenbe vetett hitükkel. Majd tolmácsolta a Szentatya áldását.

A liturgián bátori kórus végzett zenei szolgálatot. A parókus és a hívek köszöntései és kölcsönös hálaszavai után a hívek a forróságtól és hosszú szertartás alatt megfáradva, de elégedetten és örömmel a szívükben szeretetvendégséggel ünnepeltek tovább.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye