Vasárnapi levelek – A kitartásról

Az ember munkájából, választott tevékenységéből napjainkban talán a kitartás hiányzik legjobban. Apró, mindennapi megcselekvéseinkből csakúgy, mint abból az öntisztító, jellemjavító szándékból, ami föl-föllobban a lelkünkben, aztán szinte észrevétlenül lehorgad. Tudnunk kell: bármibe fogunk bele, mindig akadályokba ütközünk. Nemcsak személy, de még a huncut tárgy is képes rá, hogy ellenfelünkké váljon. Néha csak egy szimpla szög az, ami juszt se megy a falba, egy dugó az, ami se ki, se be, vagy az egyébként könnyen megreparálható csap bőrözése nem akar sikeredni… A frizura harmadszori fésülésre is szétesik, az elgurult gomb felszívódik. Ismerjük az indulatot, ami ilyenkor – bármily nevetséges! – hatalmába keríti az embert. Odavágja, széttöri, belerúg, összezilálja, félbehagyja, lemond róla – kitartása cserbenhagyja. Nagyszabású terv esetén: a megvalósításban lépten-nyomon elakadunk. Ami egyszerűnek látszott az elgondolásban, hihetetlenül bonyolultnak látszik a kivitelben. S ha már bíbelődni kell vele, sutba dobjuk. A lelkesültség elszáll, a szép terv hamvába hull. Most persze nem azokról az eleve életképtelen vágyálmokról beszélek, amikor a luftballont szeretnénk meghámozni, vagy száz kilóval óhajtunk balerinává lenni – azokról az ideálokról van szó, amelyek fáradságos kitartást igényelnek, de reálisak. Nem szabad elképzeléseinket idő előtt megtagadni. Ha egy eszme áthevített, ahhoz a nehézségek közepette, a gúnyos ellenvélemények, gáncsok közt is ragaszkodni kell, s veszélyben sem hagyni, hogy amit felépítettünk, leomoljon. S emlékezzünk, hányszor határoztuk el, végigtekintve az ingoványos életünkön: megváltozunk, ezt vagy azt a szokásunkat, karakter-jegyünket elhagyjuk? Egy-két napig, hétig-hónapig boldogan lubickolunk a sikerélményben, aztán hirtelen zutty, visszaestünk a régi hibába, szituációba… Ilyenkor kell a kitartás, annak tudása, hogy a jóval szemben visszahúzó erő leselkedik, s ezt folyamatosan le kell bírnunk. Újrakezdeni, mert minden újrakezdett pillanatban izmosodik az elhatározásunk, s egyszer csak miénk a győzelem…

A kitartás erényének azonban van egy gonosz testvére: a makacsság. Amikor lecövekelünk valami mellett úgy, hogy képtelenek vagyunk azon módosítani, az időközben megismert igazság követelménye szerint. A kitartásban mozgás van, haladás: a módosítás nem idegen tőle. A makacs ember merev, kedvenc képzeteit, sokszor monomániáit sem hajlandó megbontani.

A kitartás isteni gyermeke pedig a hűség. Az eltántoríthatatlan őrködés amellett, amiben bizonyosságunkat végül is kimunkáltuk.

Jókai Anna, 1999

Forrás: dia.hu

Nyíregyházi Egyházmegye