Leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota

Leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota

Augusztus 25-én, szombat este leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota jelentős része, mely a város főterének dísze – olvasható a nagyváradi városháza hivatalos tájékoztatásában. A Hajdúdorogi Főegyházmegye főpásztora is azonnal reagált a történtekre.

Forrás: Magyar Kurír, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Transindex.ro2018. augusztus 26. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2041 napja íródott

A bihon.ro Bihar megyei hírportál tájékoztatása szerint 21 óra 50 perckor riasztották a megyei Sürgősségi Esetek Felügyeletét (ISU) azzal, hogy lángra kapott a Szent László tér egyik emblematikus műemléképülete. A lángok a tetőszerkezet egészére, illetve az első emelet egy részére terjedtek ki, mintegy 1300 négyzetméteren pusztítottak. A palota egyik, Pável utca felőli tornya le is omlott a tűz miatt. A tűzoltóknak éjjel egy órára sikerült eloltaniuk a lángokat. A Bihar megyei ISU szóvivője, Camelia Roşca úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy mintegy száz tűzoltó vett részt a lángok megfékezésében. Nehezítette az oltást, hogy csupán egy vízcsap volt a környékén. 

A tűz okáról egyelőre nincsen semmilyen hivatalos információ, az ISU szóvivője szerint jelenleg is folyik a kivizsgálás, hogy mi okozhatta. Annyit tudni, hogy az épület belseje épp felújítás alatt állt. Az egyházi illetékesek szerint az épületben nem volt olyan áramforrás, amelyről lángra kaphatott volna az épület. A lap információja szerint nem sérült meg senki a tűzvészben. Az épületben jelenleg csak egy pap él a családjával, nekik sikerült épségben kimenekülniük.

A polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzése szerint anyagilag is támogatni fogják a műemlék újjáépítését, illetve egy alapot is létesítenek az épület helyreállítására.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya is reagált a történtekre:

A magyar görögkatolikus egyház metropolitája a Dublinban megrendezett Családok IX. Világtalálkozóján vett részt, amikor értesült arról, hogy kigyulladt a nagyváradi püspöki palota. Azonnal felvette a kapcsolatot Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspökkel, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről és támogatásáról biztosítsa.

„Imádkozunk értük, már a debreceni főszékesegyházban megtartott vasárnapi Szent Liturgiák is megemlékeztek a tűz okozta veszteségről és metropóliánk kéri a Jóisten közbenjárását nagyváradi testvéreinkért.”  - fogalmazott érsek atya.

A püspökségnek otthont adó épületet 1903 és 1906 között építették ifj. Rimanóczy Károly tervei alapján, azt 1992-ben kapta vissza a görögkatolikus egyház, amely a megyei könyvtár végleges kiköltözése után, 2004-ben vette ténylegesen birtokba.

Forrás: Magyar Kurír, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Transindex.ro

Nyíregyházi Egyházmegye

külhoni, tűzvész
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert