Holy Liturgy in Vásárosnamény

Hálaadás a vásárosnaményi görögkatolikus templomban

2018. augusztus 26-án a Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség a Szent Demeter Vértanú Görögkatolikus Templom felszentelésének második évfordulójára emlékezett.

Forrás: Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség, fotó: P. László2018. augusztus 30. 14:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2037 napja íródott

Születésnapi élményeiről a templom, ha beszélni tudna, ezeket a szavakat mondaná:

„Most lettem két esztendős, és születésnapomra sok kedves ember eljött, hogy falaim között hálát adjon a Jóistennek. Láttam idősebbeket, fiatalokat és gyermekeket, sőt még kisbabákat is.

Többségében ismerősöket véltem felfedezni, de voltak, akik messzebbről (pl. Szikszó) látogattak meg. Felemelő volt az emberek imádságát hallani, és Lippai Csaba atya buzdító gondolatait az emberek szívébe elrejtenem remeknek mondott akusztikám által.

Már megszoktam (motoros) István atya optimizmusát, de ezt ma is megfigyeltem szavaiban, hiszen köszönetet mondott a takarításért, süteményekért, ételért, italért és a sok-sok szeretetért, melyben része volt az előkészületek által.

Boldog pap ő, aki büszke a rá bízott hívekre és a mindenkor segítőkész családtagjaira. Nagydobosról és Beregdarócról is eljöttek az atyák, hogy megünnepeljék felszentelésem emléknapját. Esett az eső, így a tervezett körmenet elmaradt, de a tőlem pár lépésnyire elkészült teljesen új garázst, mely a parókiához tartozik, azért megáldották az atyák.

Még azt is láttam, hogy a jelenlévők betértek a parókia közösségi termébe, ahol a hívek által készített finomságok várták az ünneplőket, majd pedig a meghívott vendégeket. Este még néhány percre István atya megállt falaim között és az általam féltve őrzött Szentségház felé fordulva hálát adott Istennek a mai nap áldásaiért. Köszönöm, hogy nem múzeum vagyok, mert szeretem a nyüzsgést, az életet, és boldog vagyok, hogy Isten és ember találkozóhelye lehetek!”

Forrás: Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség, fotó: P. László

Nyíregyházi Egyházmegye

ünnep, jubileum
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert