Pilgrimage to Máriapócs

Hetvenezer lépés Szűz Mária oltalma alá

Gyalogszerrel és busszal érkeztek a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola diákjai és tanárai Máriapócsra, hogy idei tanévükre kegyelmet kérjenek a Szűzanyától.

Forrás és fotó: Szent Bazil-iskola2018. szeptember 10. 11:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2048 napja íródott

A hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola immár harmadik éve szeptember elején minden diákját – vállalása szerint – eljuttatja Máriapócsra, görögkatolikus egyházunk legfőbb búcsújáró helyére.

A diákok és tanárok egy része busszal érkezett, hogy a Szűzanya oltalma alatt készülhessen fel az idei tanévre. A csapat nagyobbik része gyalog tette meg ezt a fárasztó, de lélekemelő utat, felidézve az ősi gyalogos zarándoklatok hagyományát. A zarándoklat egyben felajánlás a kezdődő tanév elején, és egyben csapatépítés is, valamint gólyatábor Szent Bazilos módra.

A gyermekek közt új barátságok születtek, megtanultak együtt örülni, imádkozni és elviselni a kínzó fájdalmat, mely a negyven kilométeres táv során elkerülhetetlen tapasztalásuk volt. Ahogy az egyik tanár megfogalmazta: „Nagykállóig séta, onnan zarándoklat”, de bármennyire is fárasztó és sokszor fájdalmas az út, évről évre egyre többen csatlakoznak a gyalogos társasághoz.

Erőt merítenek egymásból, s kitartásuk másnak is erőt ad, azoknak is, akik várnak rájuk, s egyedülálló vendégszeretettel fogadják a megérkezőket. A zarándoklathoz, melyet Verdes Miklós atya szervezett, Szilágyi Gábor intézményvezető atya biztosította a megfelelő feltételeket.  

Forrás és fotó: Szent Bazil-iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Szent Bazil-iskola
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert