2018. szeptember 16-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök az új haranglábat és a templombelsőt díszítő új ikonokat szentelte meg a Nyírlugos városhoz tartozó Szabadságtelepen.
„Sokan elmennek innen, nincs már bölcsőde, óvoda, iskola, elöregedünk, de én sosem költöznék el.” – mondta egy szabadságtelepi asszony a Szent Liturgia után a templomudvaron. A régen sokkal nagyobb infrastruktúrával rendelkező, egykor Szennyes nevet viselő kis település közigazgatásilag Nyírlugoshoz tartozik, fogyó lélekszámú, de hetente olykor többen összejönnek a hívek a templomban, mint a szomszédos Lugoson. A közösség össze- és megtartó erejére, Isten jelenlétére szüksége van az ittlakóknak.
Mi sem bizonyítja ezt fényesebben, mint a sok-sok felajánlás, amelyből idén – a valaha magtárból átalakított és három éve felújított, megszentelt templom mellé – haranglábat és a templom belső terében négy ikont állítottak a hívek Szemán László parókus atya vezetésével.
A körülmények ellenére oly szépen gondozott és becsben tartott Keresztelő Szent János fogantatásának tiszteletére keresztelt kápolna, a mellette álló haranglábbal, és az adományból készített ikonokkal (alkotó: Herendi Zsolt) együtt Isten dicsőségét hirdetik, „mert az Ő igéjét nem csak az Evangéliumon keresztül lehet hirdetni, az Úr sokféle formában szól hozzánk” – kezdte gondolatait Szocska A. Ábel megyéspüspök ünnepi prédikációjában. „Sokan megtapasztalták, hogy az áldozat, amit az Istenért vállalunk, nem hiábavaló.
Gondját viseljük az Isten házának, s mert Neki gondja van ránk, sokszorosan viszonozza nekünk felajánlásainkat.” – ezt egy történettel támasztotta alá, melyben az isteni gondviselés épp a harangszóval érkezett. Tudatosítanunk kell, hogy az Isten szól hozzánk, „üzen nekünk a harangláb. A harangszó nem a fém szava, hanem Istennek a szava, amely vigasztalást, segítséget, bátorítást és erőt ad az embereknek, akik nyitott szívvel és lélekkel fogadják.” – zárta elmélkedését a főpásztor.
A liturgia elején a haranglábat szentelte meg a püspök a szenteltvízzel való meghintés által, liturgia után pedig az ikonokat. A szertartáson koncelebrált a házigazda, Szemán László parókus mellett fia, Szemán András porcsalmai helyettes lelkész és Tóth Elek nyíracsádi parókus.
A nyírlugosi polgármester, az egyházközség képviselője és a parókus atya hála szavai után körmenet következett. A miroválást, a lítiás ünnepekkor szokásos olajkenetet Ábel püspök végezte, majd közös agapén folytatták az összejövetelt a résztvevők.
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |