Kirmess in Kölcse

Templombúcsú Kölcsén

2018. szeptember 23-án templombúcsút tartottak Kölcsén. Az ünnepi Szent Liturgiát Szocska A. Ábel megyéspüspök végezte.

Forrás és fotó: Kölcsei Görögkatolikus Egyházközség2018. szeptember 25. 13:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2011 napja íródott

 Templom címünnepéhez, a Szent Kereszt felmagasztalásához kötődve Ábel atya az ünnepi beszédében a kereszt szerepére és életünkben való jelenlétének fontosságára hívta fel a közel 140 jelenlévő figyelmét. A község kisszámú lakossága ellenére négy felekezetnek van temploma és helyben lakó lelkipásztora Kölcsén, így nemcsak görög- vagy római katolikus hívek, de református és evangélikus testvérek is jelen voltak, lelkészeikkel együtt a Szent Liturgián. Az oltár körül nyolc lelkipásztor teljesített szolgálatot.

A püspök köszöntésére két kis ministráns verset szavalt, majd a képviselőtestület tagjai fejezték ki hálájukat a főpásztornak látogatásáért. A szertartás utolsó mozzanataként tartott körmenet és miroválás után sem ért véget a közös együttlét és ünneplés, hiszen mindenkit agapéra hívtak a templom udvarán újonnan épült teraszra. Püspök atya a beszélgetések során személyesen tapasztalhatta meg a kölcseiek vendég- és papszeretetét.

Forrás és fotó: Kölcsei Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú, Kölcse, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert