„Evezz a mélyre” – Katekéták továbbképzéssel egybekötött lelkigyakorlata

„Evezz a mélyre” – Katekéták továbbképzéssel egybekötött lelkigyakorlata

Mint minden évben, idén ősszel is sor került a három egyházmegye hitoktatóinak szervezett lelkigyakorlatra és továbbképzésre Máriapócson.

Szöveg: Szender Adrienn/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Orosz Beáta2018. szeptember 26. 10:30

Szeptember 21-én, pénteken este Andrásfalvy János SDB atya, a Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium nevelési igazgatóhelyettese nyújtott betekintést az intézményük életébe. Mindennapi életükből hozott tapasztalatokkal igyekezett segíteni a hittanároknak a tanórákon felmerülő problémák megoldásában. János atya a hangsúlyt a megelőző nevelésre helyezte, melynek két fő aspektusa a személyes kapcsolat és a szeretet, mely mindent legyőz. Fontos továbbá, hogy életünkben és munkánkban helyet kapjon a vidámság, ezzel is megmutatva, hogy az életszentség nem unalmas dolog.

Szombaton a reggeli Szent Liturgia után műhelymunkák következtek, Grunda-Wettstein Angélától a Montessori-módszerről tartott előadást, Grunda Dávid atya közösségi játékokat tanított, és beszélt az Alfa-kurzusról, valamint dr. Obbágy László atya az egyházról való katekézisről folytatott eszmecserét a résztvevőkkel. A délelőtt hátralevő részében dr. Kruppa Tamás atya a halál és az örök élet dogmatikai vonatkozásait fejtette ki előadásában.

Délután vette kezdetét a lelkigyakorlat, melyet dr. Papp Tibor atya, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke tartott. Tibor atya értékes gondolatainak középpontjába a töltődést helyezte. Ahhoz, hogy egy feladatot kellőképpen, tisztességgel el tudjunk látni, mindenképpen szükséges az, hogy megálljunk, s erőt merítsünk. Mindenkinek szüksége van töltekezésre, s ehhez az imádság, a Szentírás s egy lelkigyakorlat kiváló forrás. Péterhez hasonlítva a katekétákat, szinte tükröt állított mindenki elé, hogy vegyük észre, igazán akkor ismerjük fel az Isten áldását az életünkben, ha mi is mélyre evezünk.

A tartalmas hétvégét vasárnap Tibor atya elmélkedése és Szent Liturgia zárta. Reméljük, hogy mindenki módszertanilag és lelkileg feltöltődve, újult erővel vághat neki az előtte álló feladatoknak és kihívásoknak.

Szöveg: Szender Adrienn/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Orosz Beáta

Nyíregyházi Egyházmegye

katekéták, lelkigyakorlat, hitoktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert