A Szent Miklós Iskola igazgatójának köszöntése

A Szent Miklós Iskola igazgatójának köszöntése

17 éves vezetői munkáját köszönték meg Szabó B. Sándornénak a június 24-én tartott tanévzáró ünnepség keretében. Az ünnepségen részt vett az új intézményvezető, Tamás István is, aki augusztus 1-jétől vezeti majd az iskolát.

Bodnár Attila iskolalelkész, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya2016. június 27. 08:25

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2832 napja íródott

17 éves vezetői munkáját köszönték meg Szabó B. Sándornénak a június 24-én tartott tanévzáró ünnepség keretében. Az ünnepségen részt vett az új intézményvezető, Tamás István is, aki augusztus 1-jétől vezeti majd az iskolát.

2016. június 24-én volt a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanévzáró ünnepsége, mely során Szabó B. Sándorné intézményvezető 17 éves igazgatói munkájának megköszönésére is sor került. Ábel kormányzó atya méltatása után a szülők, diákok és kollégái köszönték meg, hogy példamutató, lelkiismeretes és önfeláldozó módon építette kezdetektől az intézményt, melynek kapuit az idén már az első érettségiző osztály is elhagyta. A vastaps egyértelműen kifejezte mindenki szeretetét és megbecsülését, és annak a munkának az elismerését, amelyet mindenki megtapasztalhatott az elmúlt években. Valika személyes és odafigyelő szeretettel, gondoskodással végezte hivatását, mindig az iskola és az Egyház érdekeit tartotta szem előtt. Derűs, határozott és hittel teli személyisége méltán példa mindenki számára.

További munkájára és életére a Jóisten áldását kérjük!

Bodnár Attila iskolalelkész, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

évzáró, Nyíregyháza
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert