Tudásolimpia, nem csak diákoknak – Interjú Inántsy-Pap Ágnessel

Tudásolimpia, nem csak diákoknak – Interjú Inántsy-Pap Ágnessel

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola ebben a tanévben is meghirdeti a "Görögkatolikus Tudásolimpia" elnevezésű levelezős tanulmányi versenyt, melynek célcsoportját azok a diákok jelentik, akik a 2018/2019. tanévben 7-8., illetve 9-10. évfolyamba járnak. A vállalkozó kedvű résztvevők létszáma idén növekedhet, hiszen a nagy népszerűségnek örvendő Tudásolimpia két, új ággal bővül: a "Családi Görögkatolikus Műveltségi Versennyel", illetve a "Nyugdíjasok Tudásolimpiájával". A részletekről Inántsy-Pap Ágnes főszervezőt kérdezte a Hajdúdorogi Főegyházmegye munkatársa. 

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. október 2. 11:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2005 napja íródott

- Szeptember 25-étől elindul a jelentkezés az általános felső tagozatában tanulók számára, illetve a középiskolásoknak a Tudásolimpiára. Régi hagyományai vannak a szellemi megmérettetésnek, elevenítsük fel kicsit a kezdeteket.

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kilenc éve szervezi meg a diákok számára a szellemi megmérettetést. Kezdetben csak idegen nyelvi tudásukról adhattak számot a tanulók, mostanra viszont már 16 kategória közül választhatnak, többek között: magyar, angol, német, olasz nyelv, liturgikus ismeretek, történelem, matematika, informatika.

- Mi hívta életre a versenyt?

Azt szeretnék, ha a fiatalok már ideje korán éreznék: a görögkatolikusok nagy családjába tartoznak, akikkel tanulmányi szinten is törődünk, a lelkiségi odafigyelés mellett. Célunk az is, hogy így felszínre kerüljenek a legtehetségesebb tanulók, akiket is jutalmazni tudunk, további országos versenyeken indíthatunk.

- Mekkora népszerűségnek örvend a diákok körében Tudásolimpia?

Ezt talán jól mutatja a jelentkezők száma: tavaly már több mint ezren mérették meg magukat. Elsősorban a görögkatolikus általános illetve középiskolából neveznek a tanulók, de nem kizárólagosan, hiszen mindig nagy szeretettel várjuk az egyházközségekből az egyéni indulókat is, továbbá a nem felekezeti fenntartású intézmények nebulóit.

- Azt már említette, hogy ettől az évtől több kategóriában indulhatnak a diákok, de nem csak e téren lesz változás. Újabb korosztályokat szeretnének megszólítani a szellemi vetélkedővel. Hogyan jött ennek az ötlete?

Igen, két új ága lesz a Tudásolimpiának: az egyik a „Családi Görögkatolikus Műveltségi Verseny”, a másik pedig a „Nyugdíjasok Tudásolimpiája” elnevezést kapta. A megmérettetések a diákok versenyéhez hasonlóak, annyi különbséggel, hogy az indulóknak két ünnepkör kapcsán kell számot adniuk tudásukról: karácsonyról és húsvétról. Mi, szervezők ilyen formában is szeretnék segíteni a jeles alkalmakra való felkészülést. A versenyzőknek a két böjt alatt kell majd egy-egy feladatlapot kitölteni, melyeket postai úton várunk vissza.

- Milyen feladatokra számítsanak a bátor jelentkezők?

Öt területet emeltünk ki: néprajz és vallásos folklór, művészettörténet, bibliaismeretek, liturgikus kérdések, az utolsó témakör pedig csak a családok vetélkedőjében lesz releváns, hiszen azok kifejezetten csak a legkisebbeknek szólnak. A legjobb eredményt elért tíz csapat, illetve versenyző bejut a döntő fordulóba.

- Az a diák, aki elindul a fiataloknak szóló Tudásolimpián, a családjával közösen is megméretheti magát?

Természetesen.

- A „játékszabályok” tehát közel azonosak lesznek a családok és nyugdíjasok számára meghirdetett versenyben, Utóbbi korosztályt miért tartották fontosnak megszólítani?

A szépkorúak nagyon fontos részei görögkatolikus egyházunknak. Ők azok, akik görögkatolikus hitben, istenszeretetben már nagyon sok évet tudhatnak maguk mögött. Ezt a fajta a lelkületet szeretnénk továbbvinni az utódoknak és szeretnénk, ha a verseny kapcsán ez a lelkület megmutatkozna, főleg majd az élő döntőkben, melyek a metropóliai családi napon, illetve a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán fogank zajlani, s amelyeken személyesen is ott lesznek. Így a fiatalabb korosztály is megismerheti egyházunk hűséges híveit, akik jól ismerik a bizánci rítusokat, hagyományokat.       

A Családi Görögkatolikus Műveltségi Versenyre valamint a Nyugdíjasok Tudásolimpiájára is hamarosan elindul a jelentkezés, amit az egyházmegyék honlapján időben közzéteszünk.

Addig is a diákok figyelmébe ajánljuk a következőket:

A versenyre angol, német és olasz nyelvekből, liturgikus ismeretekből, magyar nyelv- és irodalomból, történelemből, matematikából és informatikából lehet jelentkezni.

Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 25. és október 20. között.

A jelentkezés módja:

    1. Egyéni jelentkező esetén:

a jelentkező neve, címe, telefonszáma, évfolyama, illetve a választott tantárgy pontos megjelölésével postai úton a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola címére: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 13-19. vagy e-mailben az tudasolimpia@szentatanaz.hu címre.

     2. Intézményi szintű jelentkezés esetén:

Görögkatolikus iskoláink számára részletes tájékoztatót küldünk a jelentkezés módjáról. A versenybe újonnan belépő intézmények részéről egy megerősítő e-mailt kérünk a versenyen való részvételi szándékról az tudasolimpia@szentatanaz.hu címre 2018. október 20-ig.

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket! A regisztráció után küldjük az első forduló feladatait.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert