XV. Esélyteremtő családi életmód nap a Jósavárosban

XV. Esélyteremtő családi életmód nap a Jósavárosban

A Jósavárosi Értelmiségi Egyesület és a Jósavárosi Görögkatolikus Egyházközség már több éve házigazdája az Esélyteremtő Családi- és Egészségnapoknak, melyet a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával több civil szervezettel együttműködve tartanak szeptember utolsó szombatján. 2018-ban erre kivételes okok miatt október 6-án került sor.

Forrás és fotó: Koleszár Anna, a Jósavárosi Értelmiségi Egyesület elnöke2018. október 20. 06:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1986 napja íródott

A rendezvény egybeesett a Nemzeti Gyásznappal, ezért megemlékeztünk az Aradi vértanúkról. A köszöntőt Halkóné Dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő mondta.

Egyházközségünk tagjai, a  „szentimrés” Grajczárik Noémi mondta el Aranyosi Ervin Levél Jézuskához című versét.
Ősz Tibor parókus atya köszöntötte a 120 fő regisztrált résztvevőt, a szombatjukat feláldozó előadókat, akik értékes előadásokkal gazdagították ismereteinket.

A család volt az előadások témája, Horváth Tamás a Nyíregyházi Egyházmegyei Bíróság Helynöke, a Szent Atanáz főiskola tanára mélyreható elemzést nyújtott a családok fontosságáról, felesége, dr. Miló Timea, a családorvos szemével értékelte a keresztény családokat. 

Asztalos-Nagy Erika pszichológus, aki pici gyermekeit is elhozta, példákkal mutatta be, mit kell tenni, hogy megmaradjon a családi összhang, ha egyes tagjai „más nótát fújnak”, beszélt a szeretetnyelvekről, családi értékekről és érzelmekről.

Hogyan viselkedjünk a fogyatékos gyerekekkel? Mit jelentenek a családnak, a közösségeknek az ilyen gyerekek és elfogadóinak szeretete, erről hallottunk Bolyán Beáta logopédus előadásában.
A délelőtti előadások befejezéseként szeretettel köszöntöttük Suta György programszervezőt, akit a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával tüntették ki. Nagyon sok közös szervezésű programunk volt az elmúlt 15 évben.

A nap folyamán lehetőség volt vérnyomás-, vércukorszint- és szénmonoxid-mérésre, ezzel is segítettük a betegségek időben történő felismerésével a szükséges kezelésekre való figyelem felhívását.
Az előadások befejezése után jó hangulatban, beszélgetések mellett a résztvevőknek meleg ebédet biztosítottunk.

A visszajelzések alapján XV. Esélyteremtő családi életmód nap a korábbi hagyományokhoz hasonlóan kellemes és hasznos szombati közösségi programot biztosított a résztvevőknek.

Az eredeti szöveget EZEN a honlapon találhatják.

Forrás és fotó: Koleszár Anna, a Jósavárosi Értelmiségi Egyesület elnöke

Nyíregyházi Egyházmegye

család, életmód, Jósaváros
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert