Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencián – „Határon innen és túl”

Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencián – „Határon innen és túl”

Június 22-23-24-én „Határon innen és túl” Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencia került megrendezésre Debrecenben.

Biró István2016. június 30. 15:25

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 3022 napja íródott

Június 22-23-24-én „Határon innen és túl” Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencia került megrendezésre Debrecenben. Szerbiából, Erdélyből, Kárpátaljáról és Szlovákiából érkeztek egyházi, civil és állami gyermekvédelmi intézmények képviselői a magyarországiak mellett a konferenciára. Az a megtiszteltetés érte a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központunkat, hogy a megnyitót követő gyermekműsort az intézményünkben nevelkedő gyermekeink nyújthatták. Előadásaikkal hol mosolyt csaltak az arcokra, hol párát a szemekbe, mindenesetre nagy sikert arattak. Kosztolnyik Dominik „Ha én felnőtt volnék” Janikovszky Éva verssel derítette fel szívünket. Lakatos Alexandra a „Magyarország” című dalt, Geszti Péter szerzeményét énekelte el, míg Kanalas Niki nagyot halló gyermekünk jelbeszéddel jelelte le annak tartalmát. Majd Kovács Liza és Putnoki Alex tyukodi néptánccal kápráztatta el a közönséget.

Czibere Károly államtitkár úr előadásában, a műsorban szereplő gyermekeinkre hivatkozva elmondta milyen jó, hogy gyermekekért szívvel-lélekkel végzett szakszerű gyermekvédelmi munka eredményeként ilyen komoly eredményeket lehet elérni gondozott gyermekeinkkel. Tizenhárom „Határon túli” intézmény mutatkozott be. Ismertették nehézségeiket, sikereiket, örömeiket, munkájukat nehezítő körülményeket és hol helyezkednek el az adott ország gyermekvédelmi, szociális rendszerében. Nagyon sok innovatív, előremutató tevékenységről hallhattunk, amiből látszik, hogy itthon is van még mit tennünk, nagyon sok jó ötletet lehetne honosítani. Kitűnt, hogy milyen sok pályázatot valósítanak meg, ami tulajdonképpen kényszer is, ott ahol az államtól nem kapnak a munkájukhoz megfelelő mennyiségű támogatást (vagy egyáltalán nem is kapnak). Ez ugyanakkor fejlődésük motorja, hiszen minden lehetőséget meg kell keresniük és élni vele. Elkötelezettségükből, szakmaiságukból, napi gyakorlatukból nagyon sokat tanulhatunk. Igazán jó volna határainkon átívelő közös tevékenységekben együttmunkálkodni velük, egymástól a jó gyakorlatokat eltanulni.

A bemutatkozások között prof.dr. Bagdy Emőke adta elő nekünk, hogy a segítők segítése milyen fontos munkánkban és persze egyszerű gyakorlati technikákat is tanított a jelenlévőknek. Lakner Zoltán a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője gyermekvédelmi kuriózumokkal ismertetett meg bennünket történelmi távlatokban rendkívül érdekes előadásában.

A Szent Lukás Görögkatolikus Szeretetszolgálat gyermekvédelmi intézményeit mind három intézményvezető képviselte a konferencián. Így különböző témával foglalkozó szekcióüléseken tudtunk részt venni, tapasztalatainkat megosztani a hazai és határon túli gyermekvédelmi szakemberekkel. A konferencia utolsó napján pódium beszélgetésen képviseltük a görögkatolikus gyermekvédelmi rendszerünket.

Felmerült, hogy a következő konferenciát „Határon túl” kellene megtartani. Reméljük sikerül megszervezni és azon is részt vehetünk, helyben megismerni az ott folyó munkát, bemutatni a mieinket.

A vajdasági Poverello Alapítvány munkatársa osztotta meg velünk a konferencián Szűcs Imre „Gyermek szem” c. versét. Adja Isten, hogy a rendszerbe kerüléskor szemükből inkább még fájdalmat, félelmet, bizonytalanságot, csalódottságot, dühöt és haragot tükröző opálos fény gyermekvédelmi munkánk során ilyen formán tudjon megváltozni. Ezért valóban érdemes dolgozni.

Gyermek szem

A gyermek szem: virág, csillag, oltalom
csupa játék, csupa mosoly, izgalom.
A gyermek szem: tág világ és kikelet,
ha reád néz, földeríti szívedet.
A gyermek szem: ablak, forrás, dombtető,
erdő zúgás tisztította levegő.
A gyermek szem: a legfurcsább hatalom,
próbáld ki csak másokon vagy magadon,
mert mikor a gyermek szem kérve kér,
abba minden vágy és csoda belefér.
A gyermek szem: szirmát nyitó kék virág,
tőle fordul szebbre, jobbra a világ.
A gyermek szem: fényesség és bizalom,
vezéreljen téged is ez az utadon.
(Szűcs Imre)

Biró István

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekvédelem, konferencia, Debrecen
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert