Motorosok adtak hálát Sajópálfalán

Motorosok adtak hálát Sajópálfalán

Október 20-án, Sajópálfalán gyűltünk össze a Görögkatolikus Motorosok szervezésében, hogy a hideg idő beköszöntével hálát adjunk a Jóistennek az élményekben gazdag motoros szezonért, és azért, hogy megóvott minket a nem teljesen veszély nélküli kedvtelésünk közben. Szirmai Máté görögkatolikus diakónus beszámolója következik.

Szöveg és fotó: Szirmai Máté Ferenc/Nyíregyházi Egyházmegye2018. október 29. 10:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1977 napja íródott

Már az nagy élmény volt, ahogyan otthonról a hideg hajnalban egyedül indulva egyre nőtt a csapat, és végül meleg napsütésben, 15 motor érkezett meg Sajópálfalára a templom elé. Itt aztán nagy meglepetés és megtiszteltetés ért minket: Atanáz püspök éppen ott járt, és néhány köszöntő és buzdító szó után megáldotta a motorosokat. Ezután Kiss Attila kegyhelyigazgató atya vezetésével, a Szent Liturgiában adtunk hálát a sikeres motoros szezonért.

Ebéd után (a Görögkatolikus Motorosok látta vendégül a csapatot, ezúton is köszönjük a felajánlást) a Regéci várat céloztuk meg, ahol kalandosra sikerült a látogatásunk: a motorok fele-harmada készült terepen való használatra, de majd mindenki bevállalta az offroad szakaszt is.

Itt már elkezdődött a csapat szétszéledése is, akik messzebbről jöttek, lassan elindultak haza, hiszen ilyenkor már rossz idők járnak a motorosokra napnyugta után. Így végül a Huták bebarangolását követően öt motoros búcsúzott egymástól jókedvűen, és elégedetten a szép túra végén.

Lassan eltesszük téli pihenőjükre a vasakat, de az első tavaszi napsugarak melegében együtt kérjük majd a Jóisten áldását az újabb túrákra.

Szöveg és fotó: Szirmai Máté Ferenc/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

motoros túra, Sajópálfala
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert