Mese Nettivel a hodászi Angyalok Kertje Óvodában

Mese Nettivel a hodászi Angyalok Kertje Óvodában

Demkó Mária Szimonetta teológiai tanulmányai és hitoktatói munkája mellett szívesen ír saját meséket, melyeket élményszerűen el is mesél az apróságoknak. 2018. október 26-án Hodászon mesélt a legkisebbeknek.

Szöveg és fotó: Kanyó Mária/Nyíregyházi Egyházmegye2018. október 29. 15:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1977 napja íródott

A jóleső hosszú hétvégét kellemes program követte pénteken a hodászi Angyalok Kertje óvodásai számára. Mesedélelőtt várta a gyerekeket. Demkó Mária Szimonetta teológiai tanulmányai és hitoktatói munkája mellett szívesen ír saját meséket, melyeket élményszerűen el is mesél az apróságoknak. A meséket Nyíregyházán a Szent Zsófia Leánykollégium közösségi termében már rendszeresen hallhatják az oda ellátogató gyerekek – kiegészülve beszélgetéssel, rajzos, játékos foglalkozással.

A fotókat látva megfogalmazódott bennem, de jó lenne, ha óvodánk nagyobbrészt cigány gyermekei is megérezhetnék ennek hangulatát a saját kis közegükben. Így Szimonetta meghívásunkat elfogadva, a mesék világába varázsolta a gyerekeket.  Témáit a gyerekek mindennapi életéből merítette. Történeteiben a kedves, vidámságot, örömöt nyújtó élmények mellett hallhattunk a kellemetlenebb gyerekkori eseményekről is.

A mesék segítséget adhattak a különböző élmények felszínre kerülésére és azok feldolgozására. Mesélés közben az óvodások bemutatkozhattak, saját megélt élményeik közül kiemelhették, ami számukra örömöt, vagy nehézséget okozott. Netti személyisége előtt örömmel megnyílva egyik-másik gyermek lelkesen beszélt mindezekről. A mesedélelőtt végéhez közeledve pedig néhányan felbátorodva, saját kis megtanult meséjüket adták elő, mely közben a kis csillogó szempárokból észlelhettük sikerélményük örömét.

A gyerekeknek motivációul szolgáló mesedélelőttöt mese- és versmondó verseny fogja követni. Az őszi szünetről visszatérő gyerekek vagy saját maguk által, vagy az óvónők segítségével kiválasztott meséikkel, verseikkel fogják kipróbálni tehetségüket.

Szöveg és fotó: Kanyó Mária/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, mese, Hodász
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert