A Nyíregyházáról elhurcoltakra emlékeztek hétfőn délután

A Nyíregyházáról elhurcoltakra emlékeztek hétfőn délután

A gyászünnepséget idén is az Északi temetőben tartották, felelevenítették a második világháborút követő szovjet megtorlás eseményeit. Nyíregyházáról 1944. november elején mintegy 2300 embert vittek málenkij robotra, közülük csupán 300-an tértek haza.

Szöveg: Szoboszlai Tibor/nyiregyhaza.hu, fotó: Szarka Lajos2018. november 6. 15:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1991 napja íródott

Nyolcszázezer magyar katonát és civilt internált a Vörös Hadsereg a második világháború után a Szovjetunióba. A kollektív bűnösség bélyegét rájuk sütve bántak el a velük korábban hadban álló magyarokkal. A trianoni Magyarország területéről több mint 130, a megyéből pedig összesen 13 ezer embert kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonukat. A szovjet hadsereg 1944. október 31-ikén foglalta el Nyíregyházát, majd november 2-ikán a hadifoglyaik pótlására elkezdték összegyűjteni a férfiakat.

Volt, akit a munkahelyéről, volt, akit az utcáról fogdostak össze. A málenkij robotra összeszedett szabolcsiakat először átmeneteltették Debrecenbe, ahol vagonokba terelték őket. A szerelvények egy részüket Szibériába, másokat a Kaukázusba szállították. Sokan már az odaúton meghaltak, a hideg és az embertelen körülmények miatt, a többiekre pedig a lágerek pokla várt.

2300 nyíregyházi közül csupán 300 tért vissza

Nyíregyházáról összesen 2300 civilt vittek málenkij robotra. Az Északi temetőben az Elhurcoltak Emlékhelyénél Dr. Ulrich Attila alpolgármester mondott beszédet. Hangsúlyozta, ebben az a szomorú, hogy a 2300 emberből csupán 300 tért vissza. Ez egy óriási veszteség, egy olyan szenvedés, amit mi hál istennek el sem tudunk képzelni, és sem mi, sem az utánunk következő generáció valószínűleg itt Nyíregyházán már nem fog megismerni.

A történelmi egyházak képviselői is megemlékeztek az elhurcoltakról, értük közösen mondtak imádságot. Ezt követően politikai és civil szerveztek képviselő, valamint a gyászünnepségen megjelent túlélők, leszármazottak és hozzátartozók közösen koszorúzták meg az elhurcoltak nyíregyházi emlékművét.

Szöveg: Szoboszlai Tibor/nyiregyhaza.hu, fotó: Szarka Lajos

Nyíregyházi Egyházmegye

elhurcoltak, megemlékezés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert