Éves találkozójukra gyűltek össze Rómában a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának tagjai és a bizottság nemzeti küldöttei. Együttlétük során visszatekintenek a 2016-os Kongresszus tanulságaira, eredményeire, de a fő hangsúlyt már a két év múlva esedékes magyarországi Kongresszus előkészületei kapják, melyekről Erdő Péter bíboros és Fábry Kornél, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára számol be a mintegy száz fős plénumnak.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságát még XIII. Leó pápa alapította 1881-ben. Célja "mindig jobban megismertetni, megszerettetni és szolgálni a mi Urunk Jézus Krisztust a titokzatos Oltáriszentségben, mely középpontja az Egyház életének és küldetésének a világ üdvösségére". Ennek érdekében előmozdítja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok szervezését és az Eucharisztia tiszteletének terjesztését. A Bizottság és a nemzeti küldöttek éves találkozója november 8-án reggel vette kezdetét és 10-én délben zárul majd, amikor Ferenc pápa audiencián fogadja a tanácskozás résztvevőit.
Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága elnökének köszöntő szavai után José Serofia Palma, a Fülöp-szigeteki Cebu City érseke, a 2016-os Kongresszus házigazdája beszélt a két évvel ezelőtti esemény gyümölcseiről és hatásáról. A délután folyamán a nemzeti küldöttek éves beszámolóit hallgatták meg a találkozó résztvevői és sor került a neves olasz biblikus, a római Gregoriana Pápai Egyetemen tanító Bruna Costacurta előadására is az Eucharisztia és a szomjúság motívumáról.
November 9-én Erdő Péter bíboros és Fábry Kornél beszéltek a 2020-as budapesti NEK előkészületeiről, a mottóról (Minden forrásom belőled fakad. (Zsolt 87,7)), s annak teológiai hátteréről, az eddig megtett munkáról és bekapcsolódásra hívták a jelenlévőket, különös tekintettel a november 24-i világméretű szentségimádásra. Szó volt továbbá az Eucharisztia és az új evangelizáció kapcsolatáról, valamint a nemzeti küldöttek feladatairól is. A holnap záruló találkozón a világ minden tájáról vesznek részt delegáltak, Magyarországot tizenkét fős küldöttség képviseli.
Forrás és fotó: NEK Titkárság
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |