Ismét készül valami Máriapócson. Valami megható, valami megrendítő. Karácsony közeleg, de a kegytemplom előtt már húsvétra utaló jeleket is látni.
Mostanában többen megállnak a kegytemplom előtti téren, érdeklődve nézik az ott folyó eseményeket, próbákat. Egy lelkes csapat nagy vállalkozásba kezdett: 42 szereplőt és megannyi segítőt kívánó, embert próbáló feladattal készülnek a hagyományos december 24-ei betlehemes pásztorjáték mellett, a jövő évi passiójátékra. A pócsiak Tamás László önkormányzati képviselő és Grunda Dávid atya vezetésével már most gyakorolnak a misztériumjátékra.
A főrendező Tamás László elmondta, hogy az országban másodikként próbálkoznak meg ezzel. Sok információt, tapasztalatot gyűjtöttek össze. Igen körültekintően osztották a szerepeket, hiszen hangulatában, drámaiságban ez magas színvonalú felkészülést igényel. Januárig elkészülnek a jelmezek is, az előadáshoz szükséges anyagok és eszközök beszerzésében pedig egyházközségi és egyéb felajánlások is segítenek.
A próbák, igazi közösség- és csapatépítő órák. Ahogyan Grunda Dávid atya fogalmazott: „Együtt pizzázunk, beszélgetünk, a virtuális hálón különböző megosztások és imádság is van a munka mellett.” A közösség összekovácsolódott, átéltek megható, megrázó élményeket, s olyan érzéseket fedeztek fel a próbasorozat folyamán, amelyekre korábban nem is gondoltak.
Az ősbemutató Nagypénteken, 2019. április 19-én délután, a sírba tételi vecsernye előtt lesz a Bazilika előtti téren.
Szöveg: Palóczy Tímea, fotó: Grunda Dávid
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |