Vasárnapi levelek – Kétféle szeretet?

Vasárnapi levelek – Kétféle szeretet?

„Valakit Istenben szeretni annyi, mint léte legmélyebb gyökereiben elfogadni, mintegy születésének forrása fölé hajolva” – írja Pilinszky János, aki arról elmélkedik, hogyan szeretünk keresztényként. Mától nem csupán Jókai Anna szól hozzánk a Vasárnapi levelekben, ám a sorozat éppúgy értékközlő és -közvetítő marad, mint eddig volt.

Forrás: dia.hu, fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. november 25. 20:00

Gyakran elhangzó vád, magam is nem egyszer hallottam, hogy a keresztény hívő szeretetében van valami „személytelen”, valami „hideg”; hogy Isten „közbeiktatása” denaturizálja érzelmét, hiányzik belőle a közvetlenség és a szenvedély, mintha Isten szeretése valamiféle hőszigetelő szerepét játszaná ember és ember között.

Az ilyen vádakban akaratlanul is ott lappang annak hite, hogy Isten személytelen és elvont fogalom, tehát szeretni se lehet valóságosan, s ha igen, úgy az Istent szerető szív üres marad az emberek felé.

De mit is jelent szeretni a másik embert? József Attila gyönyörűen fogalmazza meg: „érdekeimben megértettél”. Nyilvánvalóan szándékosan választotta ezt a veszélyes szót, hogy érdek. Hisz nincs hitványabb, mint „érdekből szeretni”. József Attila fogalmazásában a hangsúly azonban a szeretett lény, a másik érdekeinek elfogadásán van. S az „érdek” szó itt épp nem anyagias jelentésű, hanem a másik ember legszemélyesebb megértését, elfogadását célozza. Innét már csak egy lépés vezet a szeretet keresztény megfogalmazásáig. Valakit Istenben szeretni annyi, mint léte legmélyebb gyökereiben elfogadni, mintegy születésének forrása fölé hajolva. Valakit Istenben szeretni annyit tesz, mint ontológiai „érdekeiben megérteni”.

Lehet ennél többet, forróbbat, személyesebbet kívánni? A keresztény szeretet épp Isten „közbeiktatásával” kíván maximalista lenni. Mert hogy is hangzik ez a felebaráti szeretet nyelvére lefordítva? Valahogy így: „Legmélyebb érdekeidben kívánlak megérteni. Azon a szinten, ahol léted egyszeri csodáját megragadhatom: Isten szeretetében, amely a semmiből életre keltett. A személyes önzés a felszínen elválaszthat bennünket, de itt, a forrásnál, Isten szívében béke van és megértés. Itt, és csakis itten.”

Isten szeretése és a felebarát szeretete számunkra hát épp nem kizárólagos, hanem azonos cselekedet. Ha egyiknek a felebarát, a másiknak Isten a mércéje, és mint ahogy nincs is meg egyik a másik nélkül. A végítélet Istene az Isten-szeretet törvényének teljesítését – a szeretet nyelvéhez híven – egyedül a felebaráton méri le és ítéli meg. Isten „közbeiktatása” épp a válaszfal ledöntését jelenti hát ember és ember között, a szigetelés lebontását, a szeretet legforróbb fokát, legönzetlenebb formáját és legmélyebb igényét.

Valami igazság azonban mégis van a bevezetőben említett vádakban. A hívő csakugyan elismer egyfajta hierarchiát, amikor Istent helyezi szeretete középpontjába. A vád csupán azáltal hamis, hogy ez nemhogy megrövidítené a felebaráti szeretetet, hanem ellenkezőleg, egyedül ez teszi igazán lehetővé a megvalósítását. Isten nélkül a szeretet könnyen válik bálványimádássá, s veszélyesen átcsaphat a gyűlöletbe is. A direkt szeretet szinte nem tud mit kezdeni a másikkal, s a szeretetre éhes ember könnyen válhat a szeretett lénynek akár hóhérává is. Isten szeretése azt a túlságot, ezt a megvalósíthatatlan direktséget oldja fel, formálja épp „emberibbé” szívünket az emberek felé, termékeny erővé szelídítve a robbanó energiákat. Hogy a „direkt szeretet” mennyire megvalósíthatatlan, híven mutatja az az általános törekvés, mely ember és ember közé – szigetelő és közvetítő közegként – elengedhetetlennek tartja valamiféle közös cél, közös munka, közös gond, közös érdeklődés, szellemi tartalom beiktatását, a felebarát szellemi „érdekeinek” megértését.

Igen, Isten szeretése a hívőt nemhogy eltávolítja az emberektől, hanem ellenkezőleg, az Isten iránti szeretet a hívő számára az Evangélium megfogalmazta felebaráti szeretet egyedül lehetséges megvalósítása és megoldása. Egyszerre teremt mélységet és rendet a szívekben. Mert végül is nincs kétféle szeretet. A szeretet egy és oszthatatlan, ahogy azt a végítélet Istene a képmutatók számára oly feledhetetlen szavakba foglalta.

Pilinszky János

Forrás: dia.hu, fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

vasárnapi levelek




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert