Van egy város a szívemben – a Képmás zenekar turnényitó koncertje

Van egy város a szívemben – a Képmás zenekar turnényitó koncertje

Önálló koncerttel nyitotta adventi turnéját a Képmás zenekar november 30-án Nagyhalászban.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2018. december 1. 22:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1966 napja íródott

A nagyhalászi Petőfi Sándor Művelődési Ház előadóterme telt házzal fogadta a keresztény értékszemléletű zenekart, a Képmást. Az egész estés lemezbemutató előadásukon saját, új szerzemények és ismert karácsonyváró dallamok csendültek fel. A közönségsikerrel záródó fellépésüket még sok fogja követni karácsonyig, ez ugyanis adventi turnéjuk első állomása volt.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a keresztény rendezvények rendszeres vendége a Képmás zenekar, de a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-tásszékesegyházban szentmiséken is gyakran teljesítenek zenei szolgálatot. A hangversenykörút tizenöt helyszínt érint megyeszerte, és december 24-én ér véget a nyíregyházi társszékesegyházban, ahol a teljes zenekarral támogatott pásztorjátékot tekinthetnek meg az érdeklődők.

2019. január 22-én, a magyar kultúra napján Máriapócson hallhatják újra a zenekart, melynek  a tavaszi koncerteken vendége lesz Gerendás Péter is.

„Van egy város a szívemben” – nagylemez

kiadó: Grund Records

zeneszerző, énekes: Bolega László

ütőhangszerek: Kardos György

basszusgitár: Halhóber Gábor

szöveg: Tamaskovics Róbert

duett: Cserjési Betti, a Mandala Dalszínház énekesnőjével

A koncertkörút további alklamai:

December 5. Nyírszőlősi általános iskola 15:00

December 6. Máriapócs, Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

December 6. Nyírlugos, Szent Péter és Pál Görgökatolikus Templom

December 12. a nyíregyházi forgatagban 17:30

December 13. Nyíracsád

December 15. a nagydobosi görögkatolikus templomban

 

Kapcsolódó cikkek:

Megszületett a Képmás zenekar harmadik klipje

A Képmás zenekar koncertje a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában – VIDEÓVAL

Új klippel jelentkezik a Képmás zenekar

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Képmás, zene, koncert, kultúra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert