Plüssmacit az állatkertbe!

Plüssmacit az állatkertbe!

A cigánypasztorációs munkatársak emlékezetes napot szerveztek a máriapócsi és a kántorjánosi cigány gyermekek számára november 30-án: az állatkert akciójának köszönhetően 100 forintért nézhették meg az állatokat, valamint segítettek a nehéz sorsú embertársaikon.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2018. december 2. 01:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1943 napja íródott

Nyíregyházi Állatpark újra meghirdette a 100Ft-os napot, melyen a belépődíj jelképes, mindössze száz forint volt, kiegészítve bármilyen játékkal, aprósággal, melyet mások használni tudnak. A december 1-jén induló akciót – kivételes módon – az azt megelőző napon indíthatták el a pócsi és kántorjánosi roma gyerekek.

A nyíregyházára érkező csoport tagjait Molnár Zoltán parókus köszöntötte a Szent Miklós-székesegyházban, a napkezdő Szent Liturgiát Kerezsi János atya celebrálta. Az imádságba, melyet cigány és magyar nyelven végeztek, Ábel püspök is bekapcsolódott rövid időre. Majd a közösen elfogyasztott ebéd után indultak az állatkertbe.

Orosz Istvánné, a Nyíregyházi Egyházmegye Cigánypasztorációs Bizottságának alelnöke arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a mintegy 80 gyermek legtöbbjével a településeken működő nemzetiségi és kulturális házak dolgozói napi kapcsolatban állnak: segítik, támogatják őket a tanulásban, a szabadidő eltöltésében, a szükséges társadalmi normák elsajátításában. A kántorjánosi Tudás Házának és a máriapócsi Nemzetiségek Házának munkatársai kísérték most is a gyermekeket az állatkertbe.

Az állatkert bejáratánál csatlakozott a csapathoz a hodászi tanoda harminc gyermeke és pedagógusa.

Ok délelőtt egy korábban megszervezett debreceni programon vettek részt.

Az állatparkban immár hagyomány, hogy ily módon is segítenek a rászorulókon. Az akció során összegyűlt adományok családsegítő szervezeteken, alapítványokon keresztül jutnak majd el a családok részére.

Köszönet és hála a Nyíregyházi Állatpark együttműködéséért!

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, állatkert
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert