Focival kezdték a decembert a nyíregyházi egyházmegyés diákok.
A fennállásának húsz éves jubileumát ünneplő Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola baráti mérkőzésekre hívta az egyházmegye többi görögkatolikus iskoláját december 1-jén, melyek közül hárman eleget is tettek a meghívásnak.
A napot Bodnár Attila atya vezetésével közös imádkozással kezdték a sportoló fiatalok, majd Jármy László igazgatóhelyettes rövid köszöntője után elkezdődött jó hangulatú játék.
A nyíregyházi Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola és a házigazda Szent Miklós-iskola diákjai mintegy negyvenen játszották a körmérkőzéseket négy, kilencfős csapatokban, kétszer tízpercben. Színvonalas, fegyelmezett, lendületes mérkőzéseket láthattak a lelkes szurkolók.
A 2012 óta megrendezésre kerülő Szent Miklós-kupa vándorserlege idén a hazaiaknál maradt, de minden csapat éremmel térhetett haza, mert az eredmény az alábbiak szerint alakult:
Szent György Általános Iskola, Kisvárda és a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
Külön díjazottak:
Legjobb kapus: Maczkovják Dávid, Szent Miklós Általános Iskola
Legeredményesebb mezőnyjátékos: Szent György Általános Iskola csapatából került ki
Legeredményesebb góllövő: Selyem Béla, Móricz Zsigmond Kéttannyelvű Ált.Isk.
Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Szent Miklós-iskola
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |