Competition on mailing

Írj levelet Kazinczy Ferencnek! – dobogós levélírók a Szent Miklós-iskolából

A Magyar Nyelv Múzeuma immár hetedik alkalommal hirdette meg levélíró pályázatát, melynek nem titkolt célja a kézírás-levélírás népszerűsítése volt.

Szöveg és fotó: Szent Miklós-iskola2018. december 6. 10:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1960 napja íródott

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolából négy diák készített pályamunkát. A pályázók közül a szakmai zsűri Dalanics Dea 7.a és Toka Levente 7.b osztályos tanulók munkáját a három legjobb közé választotta. Ennek köszönhetően a diákok és kísérőik meghívást kaptak a Pesti Vigadóba, a magyar nyelv napjának díszünnepségére. Az Anyanyelvápolók Szövetségének szervezésében 2018.november 13-án került sor erre az eseményre.

Dr. Grétsy László nyelvész ünnepi köszöntője után díjak átadása következett, többek között ekkor adták át a levélíró pályázat elismeréseit is. Legnagyobb örömünkre az általános iskolások kategóriájában Dalanics Dea a II., Toka Levente a III. helyezettnek járó díjat vehette át. Az ünnepség gálaműsorában a „Mátyás király emlékév” legjobb mesemondói, valamint a Cédrus Táncegyüttes és a Zagyva Banda szórakoztatták a közönséget.

Szöveg és fotó: Szent Miklós-iskola

Nyíregyházi Egyházmegye

verseny, oktatás, Szent Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert