Competition in christmas folk tradition

Csillagjárás, kántálás, betlehemezés Nyírlugoson – a népi hagyományok regionális versenye

Hetedik alkalommal rendezték meg a nyírlugosi görögkatolikus iskolában a Csillagjáró versenyt. 2018. december 12-én a főpásztor is megtekintette a gyermekek hagyományőrző előadásait.

Szöveg és fotó: Elek Szilárd igazgató2018. december 18. 11:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1926 napja íródott

Hét csapat, Máriapócs, Nyírbéltek, Nyírvasvári, Fülöp, Nyírábrány, Nyíradony és Nyírlugos alsós tanulói versengtek a népi hagyományok ismeretéből. A házigazda Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola negyedikeseinek nyitó műsora hangolta ünnepivé az eseményt: karácsonyi énekek, mennyei üzenetek zendültek fel az aulában. A csillagjárók és betlehemesek is lelkes előadásokkal és múltat idéző jelmezekkel, kellékekkel varázsolták el a közönséget. Sok érdeklődő vendég látogatott az iskolába, köztük Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is mint fővédnök. Az adventi várakozást gazdagították munkájukkal a felkészítő tanárok, segítő szülők és előadó gyermekek, melyért köszönet és hála.

Szöveg és fotó: Elek Szilárd igazgató

Nyíregyházi Egyházmegye

betlehem, kántálás, ünnep, karácsony, oktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert