Amim van, meg kell osztanom azokkal, akik szükséget szenvednek – találkozás Michael August Blume apostoli nunciussal

Amim van, meg kell osztanom azokkal, akik szükséget szenvednek – találkozás Michael August Blume apostoli nunciussal

Az elmúlt évben kinevezett és júliusban Magyarországra érkező Michael August Blume apostoli nuncius vízkereszt előestéjén meglátogatta a Pápai Missziós Művek égisze alatt működő Szent Gyermekség Művében, röviden Gyermekmisszióban szolgálatot teljesítő animátorok lelkigyakorlatozóit. A lelkigyakorlatról és a találkozásról Szabó B. Sándorné készített beszámolót honlapunknak.

Szöveg és fotó: Szabó B. Sándorné 2019. január 7. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1907 napja íródott

A gyermekmisszióban serénykedő felnőttek és ifjak együtt imádkozva készültek a következő, jubileumi esztendőre. Hazánkban tíz éves a Szent Gyermekség Műve, mely a katolikus gyermekeket gyűjti Jézus köré. A jubileumi rendezvények programjaihoz és teendőihez kértük közösen a Jóisten áldását.

P. Benvin Sebastian SVD atya, a Pápai Missziós Művek igazgatója, a lelkigyakorlatunk és találkozónk vezetője és házigazdája kedveskedett nekünk egy meglepetésvendéggel. Szinte észrevétlenül jött be a tanácskozás helyszínére rendtársa, Magyarország  apostoli nunciusa, aki örömmel töltötte velünk az estét, és elköltötte velünk a vacsorát is. A Vatikánt képviselő nagykövet, a maga szerénységével, közvetlenségével és kedvességével mindnyájunkat lenyűgözött. Derűs arca, kedves mosolya lelkünkbe ívódott és beleégtek a lelkünkbe gondolatai is, melyeket megosztott velünk az előző szolgálati helyén Afrikában, Ugandában megtapasztalt viszontagságokról, ahol nuncius atya – bár a világ számos pontján szolgált élete során – legtöbb időt töltött.

Buzdítása, kedves és bíztató szavai mélyen érintettek bennünket, s megkülönböztetett figyelmessége jól esett, hisz elismerő szavakkal köszönte meg, hogy a görögkatolikusok ilyen lelkesen vesznek részt a missziós munkában.

A vacsorát követő közvetlen beszélgetés alkalmával nuncius atyát meghívtuk intézményeinkbe.

A Nyíregyházi Egyházmegyét két nevelési-oktatási intézményből (a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskolából és a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból) 7 fő képviselte: Bodnár Attila lelki igazgató, Matavovszky Györgyné, az animátor csapat vezetője, Silimonné Rácz Andrea és Jármy László intézményvezető helyettesek, Bene Anasztázia tanítónő, Szabó Bernát Sándorné címzetes igazgató és Deák Dávid egyetemista (egykori növendékünk, ifjúsági missziós animátor).

Az új esztendő kezdetén, ezen a lelkigyakorlaton öröm töltötte el szívünket „Örvendezzetek az Úrban mindenkor; újra csak mondom: örvendezzetek!”. Karácsonyt követő napokban örömtől duzzadó az ember lelke, mi is azonosulni tudtunk Szent Pál apostol érzésével:  „Mert az Úr közel van. Nagyon közel.” 

Intézményünk jelmondata: „Velünk az Isten!” vízkereszt előestéjén is valóra vált, a hasonló küldetésben járók szívének összecsengése által.

Nuncius atya szavaival élve: ahogy Keresztelő Szent János meghirdette Isten örömét és szeretetét az embereknek; egyszerű, hétköznapi emberekhez szólt, akik megkérdezték tőle, mit kell tenniük, hogy kedvére legyenek Istennek. János egyszerű és gyakorlatias szavakat mond: amim van, meg kell osztanom azokkal, akik szükséget szenvednek.

Erre az Isten szemével való látásra és az önzetlen, tevékeny szeretetre kell vezetni a ránk bízott gyermekeket!

Az új esztendőben is ilyen, igaz örömökhöz vezető utat kívánunk mindenkinek!

Szent Gyermekség Műve vagy másképpen a Missziós Gyermekek Társasága

A Szent Gyermekség Műve, vagy a Missziós Gyermekek Társasága annak a vágynak köszönheti a nevét, hogy a Gyermek Jézus oltalma alá helyezi ezt a Művet. Meg van győződve arról, hogy a gyermekek szellemi és társadalmi erőt jelenthetnek a világ igazi átalakulásában.
 A Mű céljául tűzi ki, hogy létrehozza a keresztény gyermekek olyan mozgalmát, amely kötelezettséget vállal a másik gyermek megsegítésére. A Mű fenntartja eredeti missziós jellegét, amelybe beletartozik az a kötelezettség, hogy leleplezze és elítélje az erőszak bármely formáját, amely miatt a gyermekek világszerte szenvednek; továbbá gyakorlati támogatási kezdeményezésekhez járul hozzá. Ez az elkötelezettség annál hatékonyabb, minél szorosabban együttműködik a helyi egyházakkal, és a családokkal, plébániákkal és iskolákkal összhangban.

Alapítója: Charles Auguste Marie de Forbin-Janson (1785-1844), Nancy püspöke
Hivatalos megalakulás: 1843. május 19.
XIII. Leó pápa az 1880. december 3-án kiadott Sancta Dei Civitas enciklikájával támogatta.
XI. Piusz pápa 1922. május 3-án „pápai” státuszt adományozott a Műnek

A gyermekmisszió Magyarországon már 10. éve működik. "Kis imával, kis áldozattal, gyermekek segítenek gyermekeknek." Ez nem csak egy mottó, ez egy tudatos keresztény életforma is egyben. A missziós gyermekek fogadalmukban vállalják a napi rendszeres imát (Miatyánk, Dicsőség, Üdvözlégy) a nehéz sorsú, bajba jutott társaikért. Vállalják, hogy időközönként kisebb áldozatot is hoznak, pl. lemondanak egy fagyiról, csokiról, chipsről stb. és az árát felajánlják szegényebb társaik számára.

A gyermekmisszió lényege: Kis imával és kis áldozattal – gyermekek segítenek a gyermekeknek.

Forrás: http://szentgyermeksegmuve.papaimisszio.hu/

Szöveg és fotó: Szabó B. Sándorné

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekmisszió, Michael August Blume, apostoli nuncius, lelkigyakorlat




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert