Ferenc pápa a nyitóünnepségen Panamában: A találkozás kultúrájának tanítóivá váltatok!

Ferenc pápa a nyitóünnepségen Panamában: A találkozás kultúrájának tanítóivá váltatok!

Január 24-én az esti órákban Ferenc pápa vezetésével rendezték meg az ifjúsági világtalálkozó nyitóünnepségét Panamaváros tengerpartján. A pápa arra kérte a mintegy kétszázötvenezer fiatalt, hogy ne engedjék kialudni a világban az őket éltető közös álmot, és legyenek a találkozás kultúrájának építői.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Vatican News2019. január 25. 07:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 290 napja íródott

Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közöljük.

Kedves fiatalok, szép estét kívánok!

Milyen jó újra találkozni, és épp ezen a földön, amely oly sok színnel és melegséggel fogad bennünket! Egybegyűlve Panamavárosban az ifjúsági világtalálkozó ismét az öröm és a remény ünnepe az egész Egyház számára, és hatalmas tanúságtétel a hitről a világ számára.

Emlékszem, hogy Krakkóban megkérdezték tőlem, ott leszek-e Panamavárosban, én pedig azt feleltem: „Azt nem tudom, hogy én ott leszek-e, de Péter biztosan ott lesz, Péter ott lesz.” Ma örülök, hogy azt mondhatom nektek: Péter veletek van, hogy ünnepelje és megújítsa bennetek a hitet és a reményt. Péter és az Egyház veletek jár, és szeretnénk azt mondani nektek, hogy ne féljetek, hanem haladjatok tovább ezzel a megújító energiával és ezzel az állandó nyughatatlansággal, amely segít és megmozgat bennünket, hogy vidámabbak és készségesebbek, az evangélium jobb tanúi legyünk. Menjetek előre, de ne azért, hogy egy párhuzamos, egy kicsit „szórakoztatóbb” vagy „menőbb” egyházat hozzatok létre egy ifjúsági rendezvényen, néhány díszítő elemmel, mintha ez boldoggá tenne benneteket! Ha valaki ezt gondolná rólatok, az azt jelentené, hogy nem tart tiszteletben benneteket, és nem tartja tiszteletben mindazt, amit a Lélek rajtatok keresztül üzen nekünk.

Épp ellenkezőleg! Szeretnénk veletek együtt újra felfedezni és felébreszteni az Egyház állandó újdonságát és fiatalságát megnyílva egy új pünkösd előtt (vö. Püspöki szinódus az ifjúságról: Záródokumentum, 60). Ez csak akkor lehetséges, ahogy azt nemrég megéltük a szinóduson, ha tudunk egymást meghallgatva járni, és egymás meghallgatásával egymást kiegészíteni, ha tudunk tanúságot tenni, hirdetni Urat testvéreink szolgálatában, konkrét szolgálatban.

Tudom, egyáltalán nem volt könnyű, míg idáig elértetek. Ismerem, mekkora erőfeszítést tettetek, mennyi áldozatot hoztatok, hogy részt vehessetek ezen a világtalálkozón. Sok napon át dolgoztatok áldozatosan, közösen gondolkodtatok és imatalálkozókon vettetek részt, ezek együtt nagyrészt kárpótolják utatokat. Nemcsak az tanítvány, aki megérkezik egy helyre, hanem az is, aki határozottan indul, az is, aki nem fél kockázatni és útnak indulni. Ez a legnagyobb öröme: az, hogy úton lehet. Ti nem féltetek kockáztatni és útnak indulni. Ma pedig már ünnepelhetünk, mert ez az ünnep már régóta elkezdődött minden közösségben!

Különböző kultúrákból és népekből jövünk, különböző nyelveket beszélünk, különböző ruhákat viselünk. Népeink eltérő körülmények között különböző történelmeket éltek meg. Hány dolog különböztethet meg bennünket, de egyik sem akadályozott meg abban, hogy találkozzunk és boldognak érezzük magunkat együtt. Ez azért lehetséges, mert tudjuk, hogy van valami, ami egyesít, van valaki, aki egymás testvéreivé tesz bennünket. Ti, kedves barátaim, sok áldozatot hoztatok, hogy találkozhassatok, és így a találkozás kultúrájának igazi tanítóivá és mestereivé váltatok. Gesztusaitokkal és attitűdjeitekkel, pillantásaitokkal, vágyaitokkal és különösen érzékenységetekkel megcáfoltátok és visszautasítottátok az összes olyan beszédet, amely arra koncentrál és arra törekszik, hogy megoszlást szítson, hogy kizárja vagy kiutasítsa azokat, akik „nem olyanok, mint mi”. És ez azért van, mert olyan szaglóérzékkel rendelkeztek, amely meg tudja érezni, hogy „az igazi szeretet nem szünteti meg a jogos különbözőségeket, hanem összhangot teremt köztük egy magasabb egységben” (XVI. Benedek: Homília, 2006. január 25.). Tudjátok, ki mondta ezt? Benedek pápa, aki néz bennünket, tévén keresztül követ bennünket. Üdvözöljük őt, tapsoljuk meg mindnyájan! Köszöntsük őt! [Tapsolnak.] Épp ellenkezőleg, tudjuk, hogy a hazugság atyja, a sátán, egy megosztott és civakodó népet akar, és nem olyat, amely megtanul együtt dolgozni.

Ti megtanítjátok nekünk, hogy az egymással való találkozás nem azt jelenti, hogy utánozzuk egymást, vagy hogy ugyanazt gondoljuk, ugyanúgy élünk, ugyanazokat a dolgokat tesszük és ismételjük, ugyanazt a zenét hallgatjuk, vagy ugyanannak a futballcsapatnak a mezét viseljük. Nem, nem ezt. A találkozás kultúrája hívás és meghívás arra, hogy merjünk elevenen tartani egy közös álmot.

Sok mindenben különbözünk egymástól, különböző nyelveken beszélünk, különböző ruhákat viselünk, mégis törekedjünk arra, hogy közös álmunk legyen, egy nagy és mindenkit átfogni képes álom. Az az álom, amelyért Jézus életét adta a kereszten, és amelyért a Szentlélek kiáradt, hogy pünkösd napján tűzzel vésse be azt minden férfi és nő szívébe, a tiedbe és az enyémbe, annak reményében, hogy teret talál növekedni és fejlődni. Ezt az álmot Jézusnak hívják, akit az Atya abban bizakodva ültetett el, hogy nőni és élni fog minden szívben. Olyan álom ez, amely vérünkben folyik, megdobogtatja és örömre gyújtja szívünket, valahányszor azt halljuk: „Szeressétek egymást! Azzal a szeretettel szeressétek ti is egymást, amellyel szerettelek benneteket! Arról fogja megtudni mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,34–35). Hogyan hívják az álmunkat? Jézus! Jézus! Hogyan? Jézus!

Ezeknek a földeknek az egyik szentje szerette azt mondani, hogy „a kereszténység nem elhiendő igazságoknak, betartandó törvényeknek vagy tiltásoknak a gyűjteménye. Ez így nagyon visszataszító. A kereszténység egy Személy, aki annyira szeretett engem, hogy az kiváltja és igényli szeretetemet. A kereszténység Krisztus” (vö. Szent Óscar Romero: Homília, 1977. november 6.). Ismételjük meg hangosan: a kereszténység Krisztus; és annak az álomnak a megvalósítása, amelyért ő életét adta: szeretni ugyanazzal a szeretettel, amellyel minket szeretett.

Tegyük fel a kérdést magunknak: Mi tart együtt bennünket? Miért vagyunk együtt? Mi indít arra, hogy találkozzunk? Annak bizonyossága, hogy olyan bensőséges szeretetet tapasztaltunk meg, amelyről nem akarunk és nem tudunk hallgatni, és amely arra hív, hogy ugyanúgy válaszoljunk: szeretettel. Krisztus irántunk tanúsított szeretete kényszerít bennünket (vö. 2Kor 5,14).

Ez a szeretet nem „ver össze” és nem nyom el, ez a szeretet nem söpör félre és nem hallgattat el, ez a szeretet nem aláz meg és nem igáz le. Ez az Úr szeretete, mindennapi szeretet, tapintatos és tisztelettudó, szabadságból fakadó és szabadságot adó szeretet, gyógyító és felemelő szeretet. Az Úr szeretete, amely többet tud a felkelésekről, mint az elbukásokról, a kiengesztelődésről, mint a tiltásról, új lehetőségek adásáról, mint elítélésről, jövőről, mint múltról. Ez a szolgálatra és az odaadásra kinyújtott kéz csöndes szeretete. Ez a szeretet nem henceg, nem páváskodik, ez alázatos szeretet.

Kérdezem tőletek: Hisztek ebben a szeretetben? [Igen! – válaszolják a fiatalok.] Egy másik dolgot kérdezek: Ez a szeretet „megéri”? [Igen! – válaszolják.] Ugyanezt a kérdést és felhívást kapta Mária. Az angyal megkérdezte tőle, akarja-e méhében hordani ezt az álmot, akar-e életet, testet adni neki. Mária olyan fiatal volt, mint sokan közületek, mint sok lány közületek. És azt mondta: „Íme, az Úr szolgálója vagyok: történjék velem szavad szerint!” (Lk 1,38). Csukjuk be a szemünket, és gondoljunk Máriára! Nem volt buta! Tudta, mit érez a szíve, tudta, mi a szeretet, és így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok: történjék velem szavad szerint!” Mária mert igent mondani. Mert életet adni Isten álmának. És ugyanezt kérdezi az angyal tőled, tőled [a pápa rámutat a fiatalokra], tőlem: akarod-e, hogy ez az álom életté váljon? Akarsz-e testet adni neki kezeddel, lábaddal, tekinteteddel, szíveddel? Akarod-e, hogy az Atya szeretete új távlatokat nyisson előtted, és olyan, sosem képzelt, sosem gondolt, sosem álmodott, sosem remélt utakra vezessen, amelyek örömmel töltik el, énekelni és táncolni késztetik szívedet?

Merjük-e azt mondani az angyalnak, amit Mária: „Íme, az Úr szolgái vagyunk, történjék velünk szavad szerint”? Ne válaszoljatok, mindenki saját szívében válaszoljon. Vannak kérdések, amelyre csak csendben válaszolhatunk.

Kedves fiatalok! Ennek a világtalálkozónak leginkább reményt adó eredménye nem egy záródokumentum, nem egy közösen írt levél vagy egy végrehajtandó program lesz. Nem, ilyet nem készítünk. E találkozó leginkább reményt adó eredménye a ti arcotok és az ima lesz. Ez lesz a remény! Az, hogy megváltozott szívvel tértek majd haza. Mindannyian azzal az új erővel tértek haza, amely újjászületik, valahányszor találkozunk egymással és az Úrral, telve Szentlélekkel, hogy felidézzük és elevenen tartsuk az álmot, amely testvérré tesz bennünket, és amelyet nem szabad hagynunk kialudni a világ szívében: bárhol is vagyunk, bármit is teszünk, mindig felemelhetjük tekintetünket és mondhatjuk: „Uram, taníts meg úgy szeretni, ahogyan te szerettél bennünket!” Mondjátok velem együtt: „Uram, taníts meg úgy szeretni, ahogyan te szerettél bennünket!” Hangosabban! Be vagytok rekedve? „Uram, taníts meg úgy szeretni, ahogyan te szerettél bennünket!”

Nem fejezhetjük be ezt az első találkozót anélkül, hogy köszönetet ne mondanánk. Köszönet mindazoknak, akik nagy lelkesedéssel előkészítették ezt az ifjúsági világtalálkozót. Köszönet mindenkinek! Hangosabban! [Tapsolnak és ujjonganak.] Köszönöm, hogy mertetek építeni és vendégeket fogadni, mertetek igent mondani Istennek arra az álmára, hogy együtt láthassa gyermekeit. Köszönetet mondok Ulloa érseknek és csapatának, amiért segítettek, hogy Panamaváros ne csak tengereket összekötő csatorna legyen, hanem olyan csatorna is, ahol Isten álma továbbra is talál medreket, hogy növekedjen, megsokszorozódjon és eljusson a föld minden szegletébe.

Barátaim, Jézus áldjon meg, és az itteni kegyhelyen oly tisztelt Szűz Mária kísérjen és oltalmazzon benneteket szüntelenül, hogy hozzá hasonlón, félelem nélkül mondhassuk: „Itt vagyok, történjék velem szavad szerint!”

Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Vatican News

Nyíregyházi Egyházmegye

Panama, világtalálkozó, Ferenc pápa
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert