Így lesz a múltból jövő - örökségvédelmi vetélkedő Szabolcsban

Így lesz a múltból jövő - örökségvédelmi vetélkedő Szabolcsban

Az örökségvédelem a jövőnket is formálja, de a helyi közösségek építésében is elsődleges szerepe van. Éppen ezért immáron második alkalommal rendezték meg Szabolcs községben az örökségvédelmi versenyt, melynek döntőjébe 3 közép- és 4 általános iskola csapata jutott be. Az általános iskolások és a középiskolások között is értek el helyezést a nagykállói korányis diákok.

Forrás és fotó: FrissMédia2019. január 28. 11:42

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2076 napja íródott

A Felső-Tisza-vidék kulturális örökségének széles körű megismerését szolgáló vetélkedőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Középkori Templomok Útja Egyesület indította útjára a Vidék kincse egyesülettel közösen.

A vetélkedőre immáron második alkalommal hívták meg az általános és középiskolások diákokat a szervezők. Ebben az évben mintegy harminc iskola 120 tanulója versengett az elődöntőben, végül hét csapat jutott tovább a mai döntőbe.

A verseny középpontjában megyénk egyházi, építészeti, művészettörténeti értékei állnak. Kizárólag az itt található, kultúrtörténeti és művészettörténeti szempontból jelentős, főként középkori eredetű templomokra szűkítették a vetélkedő anyagát, amely így 25 örökséghelyszínt foglal magában. A mai megmérettetésre a megye több pontjáról: Nyíregyházáról, Nagykállóból, Tiszaszalkáról, valamint Beregdarócról érkeztek a diákok.

Zakor-Broda Rita, a Vidék Kincse Egyesület elnöke a FrissMédiának azt nyilatkozta, hogy reményeik szerint a versenyből hagyomány lesz, és évről évre Szabolcs község történelmi helyszínén rendezhetik meg.

A megyei helytörténeti vetélkedő döntőjét Szabolcs község polgármestere, Csegei László nyitotta meg. Az eredményhirdetés előtt a versenyzők egy séta keretében megismerkedtek a falu nevezetességeivel - a földvárral, valamint a 11. században román stílusban épült református templommal, amelyet a 14. században gótikus nyíláskeretekkel újjáépítettek.

A versenysorozattal a cél, hogy a nemzeti és helyi értékeket népszerűsítsék a diákok körében. A döntőt az általános iskoláknál a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének Triumvirágok elnevezésű csapata nyerte, míg a középiskoláknál a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium, Agyafúrtak csapata végzett az élen.

A díjakat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke adta át. Baracsi Endre köszönetét fejezte ki a felkészítőknek és a gyerekeknek, amiért időt szántak arra, hogy kicsit mélyebben megismerjék megyénk egyik csodáját, középkori örökségünket. Az alelnök úgy fogalmazott, hogy a Felső-Tisza-vidék középkori templomokban Magyarország egyik leggazdagabb vidéke, a középkori templomoknak itt olyan sűrű hálózatuk maradhatott fent, amely egyedülálló. Szatmár és Bereg középkori egyházi örökségének egyedi hangulatát idézik a kisméretű templomok, a melléjük épített fa harangtornyok, a gazdagon fennmaradt középkori freskók, a festett karzatok, a díszes kazettás mennyezetek, faragott szószékek.

Az Alföld középkori templomainak nagy része a török dúlások áldozatává vált. Ez a vizek által körbezárt vidék azonban távol tartotta magától a hódító hadakat, az idegen kultúrákat. Így maradhattak fent páratlan gazdagságukban és szépségükben ezek a kis középkori templomok, amelyek ékszerdobozai ennek a vidéknek. A mi feladatunk - emlékeztetett Baracsi Endre -, hogy ezt az örökséget óvjuk és őrizzük, a ti dolgotok pedig az, hogy tovább vigyétek a lángot, és majd adjátok át gyerekeiteknek, unokáitoknak. Csodálatos, nemes küldetés ez.

Az eredmények:

Általános Iskola korosztályi kategória:

I. Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének Triumvirágok csapata

II. helyezett Hétvezér Baptista Általános Iskola-Tiszaszalka Beregi Templomosok csapata

III. helyezett Wesley János Óvoda,Általános és Középiskola I.László király tagintézménye-Beregdaróc Vászonvirág csapata

III. helyezett Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium Nagykálló Kállai Négyes csapata

Középiskola korosztályi kategória:

I. helyezett Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium, Agyafúrtak csapata 

II. helyezett Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Templomok Őrzői csapat

III. helyezett Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnázium Négy Vezér csapata

Forrás és fotó: FrissMédia

Nyíregyházi Egyházmegye

verseny, oktatás, kultúra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert