Three Holy Hierarchs

Három szent főpap (Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil, Nazianzi Szent Gergely) ünnepe

„Aki csak egyet is elhagy a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi lesz a mennyek országában” – Ezzel ellentétben ők hárman, akiket január 30-án ünnepelünk, Krisztus minden szavának hűséges tanítói és megvalósítói voltak. Papp Zoltán atya gondolatai.

Szöveg: Papp Zoltán, videó: Polyákné Tóth Nóra, ének: Ignácz Gyula, Pásztor Richárd2024. január 30. 07:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2078 napja íródott

„Úgy világoskodjék a ti világosságtok, hogy lássák jócselekedeteiteket ...” – mondta Jézus. Ők életükkel, cselekedeteikkel világoskodtak, és helyesebb, ha így mondjuk: világítanak, pedig éppoly anya szülte őket, mint bennünket. De vajon a mi világosságunk, ill. világoskodásunk milyen erős? És meddig tart? Mozzanatok a három szent életéből:

Nazianzi Szent Gergely:  Gergely, a hittudós életének jelentős részét az tette ki, hogy az Istent „tanulmányozta”, próbálta megismerni. Az volt a véleménye, hogy akit nem ismerünk, azt nem is szerethetjük. Talán e tekintetben is követhető példaképünk ő. Hiszen nyugodtan elmondhatjuk, hogy mi is nagyon keveset tudunk Róla. Márpedig lényegbevágó kérés, hogy mennyire ismerem Őt, mert amennyire ismerem, olyan lesz az életem! Akit megismertünk és megszerettünk, arról nagyon sokat akarunk tudni, pontosabban fogalmazva: mindent, ami megtudható: Isten megismerését illetően így viselkedjünk.

Nagy Szent Bazil: „Ha imáinkat, mindennapi lelkiismeretvizsgálatainkat valamikor nem tudjuk megtenni, akkor azt sürgősen pótolni kell, mint a hiányzó alvást!” […] A „nagy” jelzőt később kapta magatartása, belső nagysága miatt. Az ő nagysága nem egyenlő azokkal, akikről pl. nagy karriert futottak be. Nála a nagyság gazdag lelki világot jelent. Mindnyájunknak kötelessége ez: minél nagyobbnak lenni Isten előtt, magunk előtt pedig kicsinyek. Minél többet kihozni magunkból a jóság terén, hogy kapott talentumainkat kamatoztathassuk.

Aranyszájú Szent János: „akik bölcs emberek között élnek, azokra ráragad azok bölcsessége ...” Ki milyen közegben él, olyan lesz az életvitele. Aki becsületesek és jók között él, az csak jókat tanulhat. És aki megátalkodottak, rossz szellemet képviselő közé keveredik, az csak rosszat tanulhat. Éppen ezért nagyon sok múlik rajtunk, hogy pl. milyen társaságot választunk vagy milyen eszme után megyünk. Mert bizony minden tőlünk függ és rajtunk múlik. „A tömjén jó illatú önmagában is, de mikor tűzre veted, kimutatja egész kellemességét. Hasonlóképpen az isteni Írás is nagyon kedves önmagában is, de amikor behatol lelkünkbe mint tömjénezőbe, betölti az egész házat jó illattal.”

Szöveg: Papp Zoltán, videó: Polyákné Tóth Nóra, ének: Ignácz Gyula, Pásztor Richárd

Nyíregyházi Egyházmegye

ünnep, három főpap




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert