Ifjúsági Világtalálkozó 1. nap – Érkezés

Ifjúsági Világtalálkozó 1. nap – Érkezés

Bár az előző esti ismerkedés hosszúra nyúlt, a reggeli után máris útra keltünk.

Kovács Csaba2016. július 26. 11:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2802 napja íródott

Bár az előző esti ismerkedés hosszúra nyúlt, a reggeli után máris útra keltünk. Egyelőre azonban csak a falu széléig, ahol megnéztük a helység névadóját, magát a Vöröskolostort is, mely nevét a vörös színű építőköveiről kapta. Ezután átkelve a szlovák-lengyel határán kanyargó Dunajec folyó felett, még több, mint 2 óra utazás várt ránk, s végül rendben megérkeztünk szálláshelyünkre,Brzesko városába. Itt a regisztráció sorbanállása után a központi parkban telepedtünk le, majd vendéglátóink családonként jöttek értünk.

Megtapasztalva a pazar lengyel vendégszeretet, újra összegyűltünk, ezuttal már a város főterén, ahol különböző játékokkal, énekkel folytattuk az estét.

Kovács Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

IVT
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert