Magyarország segít – Az összmagyarság nemzeti küldetése ez a program

Magyarország segít – Az összmagyarság nemzeti küldetése ez a program

Dr. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára tartott előadást Máriapócson, a Hierotheosz Egyesület szervezésben az üldözött keresztényeket és más közösségeket támogató Hungary Helps (Magyarország segít) Programról. Több mint 80 országban kétszáz milliónál is több olyan ember él, akiket kereszténységük miatt üldöznek. Csak 2018-ban több mint négyezer keresztényt öltek meg a vallása miatt.

Forrás: Friss Média, fotó: Móricz Csaba2019. február 8. 23:08

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2067 napja íródott

Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntőjében kitért arra, hogy 2017-ben és 2018 nyarán is járt Szíriában. Szerinte a média sajnos sok esetben nem megfelelően, illetve tényeket elhallgatva tájékoztatja a közvéleményt például a szíriai háborúról vagy a Magyarország által tett ottani erőfeszítésekről. Kocsis Fülöp úgy fogalmazott: egyedülálló, hogy a magyar kormány olyan szervezetet hozott létre, amely kifejezetten az üldözött keresztényeket segíti. Az érsek-metropolita felhívta a figyelmet, hogy az előadáson elhangzottak feladatot is rónak a jelenlevőkre: „Szembesülni kell azzal, hogy mi mit tehetünk és mit tettünk eddig és ennek a hírét is vinnünk kell. Amennyire tudjuk ismerjük fel a hírek mögötti valóságot.”

Nem csak keresztényeknek segít

A Hungary Helps nem kizárólagosan a keresztényeket támogatja, hiszen vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül segít más, a fejlődő világban, illetve a válságövezetekben élő rászoruló közösségeket is – emelte ki Azbej Tristan. Az államtitkár példaként említette előadásban az iraki Erbült, ahol a Káld Katolikus Egyház által működtetett Szent József klinika gyógyszer-ellátását biztosítja a magyar kormány. Ebben a klinikában a keresztények után a második legnagyobb ellátott csoport a konzervatív muszlim nőké, akik szülészeti, nőgyógyászati kezelésekre járnak oda. Magyarázatként az államtitkár azt mondta: „mert jobban megbíznak a katolikus orvosokban és nővérekben, mint a muszlimokban.”

Nyitott kórházak

A szíriai háború több mint félmillió civil áldozatot követelt, több mint másfél millióan sebesültek meg, minden harmadik iskolát leromboltak és a kórházak, egészségügyi központok több mint a fele elpusztult vagy használhatatlanná vált. Az „ellátás hiánya miatt több ember hal meg, mint amennyit meggyilkolnak a háborúban” - tette hozzá Azbej Tristan.

Magyarország elkötelezett a Közel-Keleten szükséget szenvedő közösségek és családok megsegítésében, a háború okozta humanitárius katasztrófa enyhítésében a szolidaritás jegyében. A Hungary Helps program keretében 505 millió forint támogatást nyújt a "Nyitott Kórházak" elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezést megvalósító olasz AVSI Alapítványnak az aleppói Szent Lajos Kórház, a damaszkuszi Francia Kórház és a szintén a szír fővárosban lévő Olasz Kórház egyéves működésének biztosítására.

Az államtitkár a hazai kritikákra reagálva azt mondta, hogy ez az összeg a vidéki kórházaink fejlesztésére fordított összeg egy ezrelékét sem éri el. Szíriában viszont közösségeket, életeket ment meg és megelőzi a migrációt.

Hungary Helps - Az összmagyarság nemzeti küldetése ez a program

A kormány célja, hogy "ne a bajt hozzuk Európába, hanem a segítséget vigyük oda, ahol a baj van". Ezért hozták létre a Hungary Helps Programot 2017-ben, ezen keresztül segítenek üldözött keresztény közösségeket Irakban, Jordániában, Libanonban, Szíriában, Egyiptomban és Nigériában is. Kitért arra, hogy csak Szíriában öt iskola működését támogatják. A Hungary Helps program egybefoglalja Magyarország összes nemzetközi humanitárius és fejlesztési tevékenységét.

Utat mutat Magyarország

A Donald Trump vezette amerikai kormány is kifejezte érdeklődését és elismerését a program iránt. Mike Pence alelnök kifejezetten szívén viseli az ügyet, a magyarok eddig is sok konkrét tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel segítették az amerikaiakat. Ennek eredménye, hogy 2018 decemberében az üldözött keresztények védelméről és megsegítéséről írt alá kormányzati együttműködési megállapodást Washingtonban Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (USAID). Az egyezmény komoly diplomáciai siker, amely a Hungary Helps (Magyarország segít) néven ismertté vált kormányprogram sikerét mutatja.

A magyar modell mintájára hozott létre a Szlovák Nemzeti Tanács Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottsága is egy szakértőkből álló tanácsadó szervet a vallásuk miatt üldözöttek, köztük az üldözött keresztények védelmére.

Közösen a lengyelekkel

Magyarország a háborús konfliktusok sújtotta térségben több ezer családon segített eddig, iskolát, kórházat, templomot épített, nemrégiben pedig a magyar kormány arról döntött, hogy 212 millió forinttal támogat egy új ortodox árvaházat Szíriában. Az árvaház támogatása közös magyar–lengyel program, a varsói kormány ugyanekkora összeggel járul hozzá az építkezéshez.

A projekt keretében számos külföldi diplomáciai utazásra és találkozóra került sor, amelyek alapul szolgáltak a program munkájának bemutatásához, a tájékoztatáshoz a szükséget szenvedők helyzetéről, valamint a különféle támogatási megállapodások létrejöttéhez is.

A Hungary Helps üldözött keresztények megsegítéséért alprogramja az elmúlt két évben alig több mint 7 milliárd forintot adományozott, mely összegből több mint 200 millió forint magánadomány volt. Az Iraki Kurdisztánban a Magyar Katolikus Egyház gyűjtéséből és a magyar állam támogatásból épült fel egy iskola menekült gyermekek számára.

Kiss András, a Hierotheosz Egyesület elnöke elmondta: fontosnak tartották, hogy a keresztényüldözésről beszéljenek egy előadás keretében Máriapócson. A meghívott előadók személyes tapasztalataik alapján mondták el az ott át- és megélt eseményeket. Kocsis Fülöp érsek-metropolita és Azbej Tristan államtitkár is megjárta azt a vidéket, ahol „ma kereszténynek lenni az élet kockáztatását is jelenti.”

Az előadáson ott volt a térség országgyűlési képviselője, dr. Simon Miklós, aki zárszóként köszönetét fejezte ki Hungary Helps programban elért eredményekért, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke Máriapócs polgármestere, Papp Bertalan is. 

Forrás: Friss Média, fotó: Móricz Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

Kocsis Fülöp, üldözött keresztények, támogatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert