A nyíregyházi Sója Miklós Iskolában vendégeskedtek a FREE-PRESSZIONISTÁK

A nyíregyházi Sója Miklós Iskolában vendégeskedtek a FREE-PRESSZIONISTÁK

A művészek bemutatták a FREE-PRESSZIONISTÁK című albumukat, melyet a gyerekek nagy érdeklődéssel nézegettek. A vendégeink együtt rajzoltak, festettek, színeztek az iskolásainkkal, mely alkotótevékenység alatt beszélgettek, megismerkedtek.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. február 4. 15:55

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1296 napja íródott

2016.01.22-én tartottuk a Magyar kultúra napját, mely ünnep keretein belül meghívtunk egy művészekből álló csoportot. Káli Horváth Kálmán és fiatal barátai roma származású művészek, akik jó példával járnak elől a kis iskolás gyermekek előtt, hiszen maguk is hátrányos helyzetű családból érkeztek, van, aki nevelőintézetben nőtt fel, és mégis megállja a helyét az életben. A gyerekek láthatták abban a kisfilmben, amely a vendégeinkről szólt, hogy a tanulás, a tudás, a kitartás segítségével bármire képesek lehetnek ők is. Ehhez a segítséget megkapják szüleiktől, tanáraiktól, iskolájuktól, és az iskola fenntartójától a Nyíregyházi Egyházmegyétől.

A művészek bemutatták a FREE-PRESSZIONISTÁK című albumukat, melyet a gyerekek nagy érdeklődéssel nézegettek. A vendégeink együtt rajzoltak, festettek, színeztek az iskolásainkkal, mely alkotótevékenység alatt beszélgettek, megismerkedtek. Csodálatos művek születtek, melyeket aláírt művész és diák is.

A plexire nyomott reprodukciókat - melyből falnaktámasztós rapid kiállítás lett - a gyerekek ámuldozva nézték, és persze biztosítottak minket arról, hogy ilyet ők is tudnak festeni.

Természetesen nem maradhatott el a zene és a tánc sem. Egyik fiatal művész gitározott, miközben a legbátrabbak táncoltak. A vendégeinkre jellemző, hogy nem csak egy bizonyos dologban tehetségesek, hanem egyszerre több művészeti területen is tevékenykednek, például verset, mesét írnak, festenek, zenélnek, énekelnek. Ebből a pár mondatból is kiderült, hogy a mi iskolás gyermekeink is pont ilyenek, hiszen ők tehetségesek rajzban, festészetben, táncban, zenében is. Köszönjük szépen a FREE-PRESSZIONISTÁK-nak, hogy nálunk jártak, és színvonalassá tették számunkra a Magyar kultúra napját.

Szilágyi Tiborné

Nyíregyházi Egyházmegye

iskola, kultúra, magyar, roma, cigány




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert