Ifjúsági Világtalálkozó 3. nap

Ifjúsági Világtalálkozó 3. nap

A mai nappal (szerda) kezdődtek el a lelki-napok, amikor is püspöki katekéziseken vehetünk részt.

Tímár Csenge, fotó: Kovács Csaba2016. július 28. 08:19

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2800 napja íródott

A mai nappal (szerda) kezdődtek el a lelki-napok, amikor is püspöki katekéziseken vehetünk részt. A mi kis görögkatolikus csapatunkkal Krakkó külvárosába indultunk, ahová délután egykor érkeztünk meg, és végigjártuk az „irgalmasság zarándoklatát”. Ez az út a Szent II. János Pál-központtól az Isteni Irgalmasság-templomáig tart. Óriási volt a forgatag és a hőség, vizes-pontokat helyeztek ki, ahol hűsölni lehetett. Egy fa árnyékában megpihentünk, majd amikor az idő újfent borongósra fordult, gyorsan szedelőzködni kezdtünk. A természetes frissítő után szabadon választható program volt újra, a csoport fele városnézésre Krakkóba, a másik Brzesko-ba ment. Este még a városban sétáltunk és beszélgettünk közösen, ahol különböző koncertek is vártak minket.

Tímár Csenge, fotó: Kovács Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

IVT 2016
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert