Minden megújult templom a feltámadásról és az örök életről tesz tanúságot – templom- és oltárszentelést ünnepeltek Újfehértón

Minden megújult templom a feltámadásról és az örök életről tesz tanúságot – templom- és oltárszentelést ünnepeltek Újfehértón

„Ahogy Jézus Krisztus feltámasztotta Lázárt, erőt ad a természetnek, kézügyességet a mesternek, jó szívet az adakozóknak, úgy ajándékoz meg mindannyiunkat feltámadásával” – mondta Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök április 13-án Újfehértón, ahol megszentelte a felújított görögkatolikus templomot és az új oltárt.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Filmbarát Stúdió2019. április 15. 12:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1810 napja íródott

Újfehértóra a 17. században kerültek görögkatolikus lakosok. A lassan szerveződő közösségnek azonban csak 1832-ben lett kőtemploma. A belső teret pedig több mint egy évszázaddal később 1954-ben festette meg falképekkel Takács István. A hatvanöt éves festés megkopott, porosodott, s a templomnak több tekintetben is szüksége volt a frissítésre, felújításra.

A munkára Kocsis Antal parókus egy helyi templomfestő családot kért fel. Anducska Tibor és édesapja Anducska Lajos a falképeket teljes mértékben restaurálták, ők új oltárasztalt és új előkészületi asztalt is felajánlottak a templom számára.

A csaknem féléves restaurálás alatt a templom elektromos berendezéseit is kicserélték. Új csillárokat és falikarokat, hangosítást szereltek be. A belső kőlábazat is megújult, a 100 m2-es karzat pedig új burkolást kapott. A bejárati lépcsőt gránittal burkoltatta le Szolnoki Ferenc és Mészáros Zoltán.

A templom terén kívül is zajlottak munkálatok: Papp József és családja jóvoltából új kovácsoltvas kerítésen keresztül lehet bejutni a takaros és rendben tartott templomudvarra.

Az egyházmegye támogatása mellett tehát az újfehértói hívek (a névtelenül adakozók is) összefogását dicséri a december óta tartó munka, melynek mintegy beteljesítése, záróakkordja volt az április 13-i templom- és oltárszentelés ünnepe.

A szertartást Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette, aki az oltárban Boldog Gojdics Pál ereklyéjét helyezte el és pecsételte le müróval és viasszal. A püspök és a papok az oltárt szenteltvízzel és illatos szappannal, majd – emlékezve Krisztus áldozatára – rózsavíz és vörösbor keverékével mosták le. Az áldozati aszalt és a templom falait szentelt olajjal kente meg a főpásztor, s végül tömjénezés és szenteltvízzel való meghintés által vált teljessé a szentelés, mely után Szent Liturgiát mutattak be. A püspök mellett Kocsis Antal parókus kilenc paptestvérével állta körül a legszentebb áldozat asztalát.

Ábel püspök ünnepi beszédében a virágvasárnap előtti Lázár-szombat üzenetéhez kötötte a templomszentelés ünnepét. „Az Evangéliumban csak egy helyen van leírva, hogy Jézus könnyekre fakad: Lázár sírjánál, ahol látja az emberek gyarlóságát, gyengeségét, fájdalmát – kezdte szentbeszédét a főpásztor. Akkor vigasztalni akarva az embereket megmutatta hatalmát.” Sokszor nehezen fogadjuk el: a csupasz téli fákban élet szunnyad, a régiből új születik. Éppily nehéz volt Jézusnak megértetnie velünk: „azért jött, hogy segítsen, hogy tanúságot tegyen az életről, még akkor is, ha mi úgy érezzük, hogy életünk kiüresedett, lecsupaszodott.” Krisztus Lázár föltámasztásával „bizonyságot tett arról, hogy van remény, van élet. Ahogy Jézus Krisztus feltámasztotta Lázárt, erőt ad a természetnek, kézügyességet a mesternek, jó szívet az adakozóknak, úgy ajándékoz meg mindannyiunkat feltámadásával.” Ennek bizonyságát adja a megújuló természet és a felújított templom: „Ahogyan a zöldülő természet minden egyes tavasszal tanúságot tesz a feltámadásról és az örök életről: minden templom, amely megújul, a feltámadásról és az örök életről tesz tanúságot.” – zárta gondolatait a püspök.

A szertartás végén a társegyházak képviselői is áldásukat adták az egyházközség tagjaira, további munkájára. A liturgia után a jószívű adakozóknak köszönhetően bőséges szeretetlakomával folytatták az ünneplést.

A templom restaurálása kapcsán riportfilmet készítettek Anducska Tiborral a templomfestő szakmáról.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Filmbarát Stúdió

Nyíregyházi Egyházmegye

templomszentelés, oltárszentelés, Szocska Ábel, Kocsis Antal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert