A Nyíregyházi Egyházmegye szervezésében Pásztor Gergely projektvezető invitálására május 1-jén felnőttek és gyerekek – a fogyatékkal élő emberekkel karöltve – a kislétai Ápoló-Gondozó Otthon kerítését festették le – Roma Ádám beszámolója következik.
Május 1-jén egyik fiammal, Bélával egy önkéntes akcióba, a 72 óra kompromisszum nélkül rendezvény folytatásába kapcsolódtunk be, melynek során az otthon kerítését festettük le, majd a munka után szalonnát sütöttünk, palacsintapartit tartottunk, végezetül együtt énekeltünk az intézmény felnőtteivel.
A 200 intézményben élő ellátott élete nagy részét bent tölti, ahol szeretteik nélkül élnek; közülük sokan nehezen beszélnek vagy fejezik ki magukat. Ottjártunkkor azon töprengtem, hogy vajon boldogtalanok-e. A velük való egész napos együttlét alatt kiderült számomra, hogy épp ellenkezőleg: tele voltak élettel, örültek annak, hogy mi ott vagyunk, örültek annak, hogy pacsizunk velük, a palacsintának, annak, hogy festhetnek velünk. Sőt. Megerősített jelenlétük minket abban, hogy a mindennapokban jobban mutassuk ki érzéseinket szeretteink felé, mindegy milyenek a külső viszonyok. Megtanítottak kicsit, hogy énekkel, örömmel, vidámsággal az élet értékesebb és szebb.
A jelenlévő önkéntesek – többek közt a gyermekek is – szabadnapjukat áldozták fel, hogy idegen embereknek segítsenek. Olyanoknak, mint az a fiú, aki nem szavakkal kommunikált velem, s akit mégis megértettem: gesztusaiból, mosolyából és felém áradó szeretetéből.
„A fogyatékosság olyan teher, amelyet a közös menetelés során az erősebbnek kell hordoznia, hogy a gyengébbnek is az övéhez hasonló esélyei legyenek.”
Szent II. János Pál pápa
Forrás: Roma Ádám, fotó: Roma Ádám, Pásztor Gergely
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |