Visiting of the bishop office in Nyíregyháza

Látogatóban a püspöknél

Néhány napja a püspök látogatott el hozzájuk, most ők keresték fel a püspököt. – A szabolcsveresmarti egyházközség fenntartásában működő intézmények ellátottjai érkeztek a Püspöki Hivatalba május 2-án és 3-án.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra2019. május 4. 02:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1813 napja íródott

Első nap az újdombrádi bölcsődés gyermekek tettek egy kitérőt a Püspöki Hivatal felé, hogy találkozzanak Ábel püspökkel, majd a nap további részét az állatparkban töltötték. Másnap a fényeslitkei idős nappaliház ellátottjai érkeztek egynapos kirándulásuk első megállójára, az egyházmegye irányítását végző központba. A vendégek a főpásztorral való személyes találkozás mellett a görögkatolikus egyházmegyék rövid történeti ismertetőjét és az egyházmegye működésének összefoglalóját is meghallgathatták Szabó Tamás pasztorális helynöktől. A látogatás után a székesegyházba is betértek imádkozni, majd útjuk Tokajon át a szabolcsi földvárig vezetett.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Szocska Ábel, Püspöki Hivatal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert