Válasz az anyaszentegyház gondoskodó szeretetére

Válasz az anyaszentegyház gondoskodó szeretetére

Felújították és bővítették az anarcsi görögkatolikus templom falképeit. A munkálatok befejezése után, május 5-én ünnepeltek együtt a hívek Szocska A. Ábel püspökkel, aki megszentelte a templomot.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert2019. május 10. 13:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1974 napja íródott

Idén egybeesett a kenethozó asszonyok vasárnapja május első vasárnapjával, amikor az édesanyákat is köszöntjük.

Ehhez a jeles alkalomhoz kötötte ünnepi beszédét Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a templom szenetelési szertartásán. „Nem véletlenül értesültek elsőként Jézus feltámadásáról a kenethozó asszonyok, akik aztán ennek az örömében élték tovább életüket. Asszonyi szívükkel jobban megérzik a Jóisten szeretetét” – mondta a püspök, s az asszonyi szívről gondolkodva fűzte tovább gondolatait: az sem lehet véletlen, hogy a nők azok, akiket „édesanyáknak hívott meg az Isten, hogy a szívből jövő, gondoskodó szeretetet még inkább megéljék.”

Móra Ferenc néhány sorával emlékeztette a jelenlévőket, hogy a nők, különösen az édesanyák több tiszteletet érdemelnének, hiszen jóságos szeretetük felruházza őket „az édesanyák rendkívüli tulajdonságával: számukra minden gyermek kedves, mindig meg tudnak bocsátani gyermekeiknek, gyermeküket szépnek látják. Az anyaszentegyház is ilyen gondoskodással van irántunk, neki is meg kell köszönnünk időről időre ezt a gondoskodó szeretetet. A templom felújításával anyaszentegyházunk felé fejeztük most ki hálánkat” – hangzottak a főpásztor szavai.

A Máriapócsi Könnyező Istenszülő görögkatolikus templomot hat éve újították fel kívülről, de a belső festés csak most, a Nyíregyházi Egyházmegye és az anarcsi hívek bőkezű adományaiból valósulhatott meg. A díszítő festéseket és a restaurálási munkálatokat Anducska Tibor végezte, a mennyezetre a Pantokrátor képét Monostory Viktória festette. A szertartáson ezeket áldotta meg szentelt olajjal, tömjénfüsttel és szenteltvízzel a főpásztor.

Az ünnepségen jelen volt a házigazda Monostory Marcell parókus és az egyházközség tagjai mellett a kerület papsága, a római katolikus plébános atya és a hívek, akik szintén ebben a templomban imádkoznak hétről hétre, az önkormányzat képviselői és a város elöljárói, valamint a meghívottak között volt Anarcs neves szülöttje, Béres József is.

Az ünnepség köszöntőkkel és szeretetlakomával zárult.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

templomszentelés, Szocska Ábel, Anarcs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert