Theatricals Meeting in Kisvárda

Színjátszó találkozó volt Kisvárdán

Színjátszó találkozót szerveztek Kisvárdán általános iskolások számára. Az állhatatosság jegyében rendezett darabokat Szocska A. Ábel megyéspüspök is megtekintette május 16-án.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. május 17. 23:12

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1798 napja íródott

Az állhatatosságról adtak példát a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola rögtönzött színpadán fellépő színjátszó diákok május 16-án. Az iskola ugyanis Lukács Evangéliumának soraival hirdetett színjátszó találkozót: „Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.” (Lk21,19)

A színjátszó nap nem volt előzmények nélküli a kisvárdai iskolában, hiszen egy elnyert pályázat keretében hosszú hónapok munkájával készítették elő a művészeti szemléletformálást: szülői klubfoglalkozások, tehetség-felismerés, érzékenyítés mellett folyamatosan drámafoglalkozásokon vettek részt a gyermekek Szegediné Godek Margit irányítása alatt.

A május 16-i rendhagyó délelőttöt dr. Petrasevits Anasztázia igazgató nyitotta meg, majd a fellépő diákok mutatták be színdarabjaikat: elsőként a Szent György-iskola 7. és 8. osztályosainak előadása következett, akik Jézus szenvedéstörténetét jelenítették meg a passió misztériumjátékban.

A diákok ezt húsvét előtt már egyszer bemutatták a tanulótársaknak a nagyböjti lelki napon. Felkészítőjük volt Szegediné Godek Margit.

Majd az ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola 3. és 4. osztályosai következtek, akik Rigócsőr király című drámajátékukat adták elő. A rendező és betanító Tormáné Szabó Ilona volt.

A harmadik, egyben utolsó játékként következett a Gilbert le Mouel azonos című könyve nyomán dramatizált Isten a metrón. A 4. és 5. osztályos Szent György-ös diákokat Szegediné Godek Margit segítette a felkészülésben.

Mindhárom bemutatott darabot megtekintette az egyházmegye főpásztora, Szocska A. Ábel püspök és főhelynöke, dr. Papp Tibor atya is.

Ábel püspök megköszönte az élményt: „amikor az ember szívében öröm támad, azt mindig valaki szerzi” – a gyermekek, nemcsak a társaiknak és a jelen lévő szülőknek, de önmaguknak is örömöt szereztek, hiszen mint Szegedi tanárnő elárulta, a gyerekek önként jelentkeztek a színjátszásra.

A rendezvény a „Családoknak szóló, helyi, szemléletformáló hazai programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” című, NTP-CSSZP-M-2-18-0001 azonosító számú pályázat projektzáró eseménye volt.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, dráma, művészet, passió
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert