Lehetetlen nincs – családi nap és eredményhirdetés Budapesten a "Befogadlak" országos rendezvényén

Lehetetlen nincs – családi nap és eredményhirdetés Budapesten a

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény képviselői május 19-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma valamint, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett Befogadlak Nevelőszülői Program Családi Napján vettek részt Budapesten. Itt vehette át jutalmát az országos első helyezést elérő pályaművéért Bónis Gabriella, az intézmény gondozottja.

Forrás és fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény2019. május 24. 10:21

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 195 napja íródott

A főigazgatóság által szervezett program célja, hogy bemutassa a nevelőszülőség sokszínűségét, nem elfedve az ezzel járó nehézségeket, és középpontba állítva a feladat szépségét és értékét, hogy minél vonzóbbá tegyék a nevelőszülői munkát.

Ezen a délutánon adták át a „Lehetetlen nincs” Országos Rajz és Kisfilm pályázat országos nyerteseinek díjait. A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményből korosztályában első helyezést ért el Bónis Gabriella. Pályaművének címe: Vágyaim. A díjat Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője adta át. Gabriellát a Vodafone is jutalmazta önkéntes munkaszerződéssel, valamint egy tabletet is felajánlottak neki munkája sikerességéhez. A nap folyamán zenés-táncos produkciókat láthattunk a színpadon; több hazai híres énekes egy közös dalt is előadott, amely speciálisan erre a napra készült a „Befogadlak dal”.  

Gabriella hároméves korában került abba a lakásotthonba, ahol jelenleg is él. Az eltelt közel húsz év alatt az intézmény nyomon kísérte, ahogy kis óvodásból felnőtté vált. 2015-ben szociális gondozó, ápoló végzettséget szerzett, majd 2017-ben sikeres érettségi vizsgát tett, jelenleg pedagógiai és családsegítő OKJ-s képzésen vesz részt. Szabadidejében szívesen fest, munkájának színvonalát bizonyítja, hogy már saját megrendelői is vannak. A jövőben a most tanult szakmájában szeretne elhelyezkedni, lehetőség szerint lakásotthonban pedagógiai asszisztensként. Magatartásával és eredményeivel kiváló példát mutat társainak. 

Forrás és fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény

Nyíregyházi Egyházmegye

gyermekvédelem, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert