Az igazság ismerete szabaddá tesz titeket – motoros találkozó Sajópálfalán

Az igazság ismerete szabaddá tesz titeket – motoros találkozó Sajópálfalán

Mintegy 45 ministráns és több,mint 20 motoros gyűlt össze közös Liturgiára Sajópálfalán, ragyogó napsütésben május 18-án szombaton. 

Szöveg és fotók: Kissné Huszti Andrea2019. május 27. 10:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1767 napja íródott

A szentbeszédben Fedor Péter atya kiemelte, mennyire különleges ajándéka Istennek a ministránsok számára az, hogy az oltár körül szolgálhatnak! Majd egyebek között a szabadság szeretetéről beszélt, melyet a ministránsok talán a közelgő nyári szünetben, a motorosok az utazás és száguldás élményében ízlelhetnek meg – a teljes szabadságot azonban Jézus Krisztusban fedezhetjük fel, aki minket is meghív erre a tapasztalatra: szabadok lehetünk a még több szeretetre!

A liturgia után Péter atya megszentelte a pihenő motorokat, a gyerekeknek pedig lehetőségük nyílt arra, hogy felülve rájuk ismerkedjenek a járgányokkal. Ezek után a motorosok Edelény felé vették az irányt, a ministránsok pedig Makkai László atya előadását hallgatták meg Zakeus történetéről. A legemlékezetesebb gondolat szerint Zakeusra mindenki „lenézett”, mivel alacsony termetű ember volt. Egyedül Jézus volt az, aki „felnézett” rá, amihez előzőleg szükséges volt Zakeus vágya Jézust látni, és bátorsága a fügefára felmászni. Krisztus tekintete minket is felemel!

A lelki-szellemi útravaló után a csapat egyik fele focizott, a másik a falu szélén csörgedező forráshoz vezető imaösvényt járta be. A találkozót jó hangulatú ebéd zárta, melyre rendhagyó módon a Zarándokház udvarán, a szabadban terítettek.

Innen kerekedtek fel a nagy- és kisdiákok a szélrózsa minden irányába, várva – kétségünk ne legyen felőle - a szabadság jelenleg legkézzelfoghatóbb morzsáit jelentő nyári szünet egy hónap múlva beköszöntő első napját.

Szöveg és fotók: Kissné Huszti Andrea

Nyíregyházi Egyházmegye

motoros találkozó, Sajópálfala
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert