Elkezdődhettek a felújítások Irakban

Elkezdődhettek a felújítások Irakban

Az MKPK adománygyűjtésének köszönhetően elkezdődtek a felújítások Irakban. – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét olvashatják.

Forrás: MKPK Titkársága, fotó: Magyar Kurír2019. július 4. 10:09

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2017 júniusában online adománygyűjtést hirdetett, közel-keleti keresztény testvéreink megsegítésére. A gyűjtés elsődleges célja az volt, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, támogatva lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését.

Az MKPK a gyűjtés eredményeként 500.000 USD összegű támogatást juttatott el a bagdadi Apostoli Nunciatúrán keresztül a rászorulóknak. Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka tájékoztatása szerint – a hátráltató körülmények után – elkezdődhetett a lerombolt lakóházak felújítása az iraki Batnaya városában.

Az anyagi támogatás nem csak konkrét segítséget jelent az elüldözött családok számára, hanem a keresztény közösség testvéri szolidaritásának kifejeződése is. Alapja annak a reménynek, hogy Isten a legnehezebb helyzetben élők számára is előkészíti a jövőt és a békét.

Budapest, 2019. július 2.

Forrás: MKPK Titkársága, fotó: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

külhoni, keresztényüldözés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert