Emészt a buzgalom az Úrért! (1Kir 19,14) – pappá szentelték Debreczeni Andrást

Emészt a buzgalom az Úrért! (1Kir 19,14) – pappá szentelték Debreczeni Andrást

Jeles esemény volt az idei Szent Illés próféta ünnepe a hajdúdorogiak életében, hiszen Debreczeni András - aki itt élt, itt nevelkedett, ide járt iskolába és templomba a hitéletet példaértékűen gyakorló családjával - ekkor kaphatta meg az egyházi rend szentségét, áldozópappá szentelték Hajdúdorogon. 

Forrás és fotó: Kaskötő Jánosné/Hajdúdorogi Főegyházmegye2019. július 22. 11:59

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 144 napja íródott

Ritka alkalom, hogy egy papszentelésen két püspök is jelen van: a szentelést végző érsek atya mellett tiszteletét tenne a Központi Papnevelő Intézet rektora Marton Zsolt atya, akit Ferenc pápa váci megyéspüspöknek nevezett ki néhány napja. Debreczeni András az ő szárnyai alatt végezte tanulmányait Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben, ezért egykori rektora szívügyének tekintette, hogy András atya mellett legyen papszentelésén is.

Érsek atya prédikációját azzal kezdte, hogy felmerülhet a szentelendőben a meghívás fölismerésekor, hogy „Ki vagyok én?” „Miért engem választott az Úr?” „Miért engem hívott?” Az ószövetségi meghívástörténetek olvasásakor azzal szembesülünk, hogy a meghívottak megriadnak, kényszerként élik meg küldetésüket, le akarják magukról rázni, el akarják taszítani az isteni meghívást, ezért különböző okokat találnak ki, hogy ne teljesíthessék azt. Viszont Illés próféta a pusztába elvonulva a szellőben található Istennel való beszélgetésekor azt mondja, „Emészt a buzgalom az Úrért!” (1Kir 19,14) Ezt a találkozást tűz előzi meg. Illés próféta élete küldetése összekapcsolódik a tűzzel, tűzzel válaszol a pogány papoknak, és majd a tüzes szekér viszi magával az égbe.

A papi hivatásban a legfontosabb, hogyan tudja a pap teljesíteni az Istentől rá bízott feladatot. Átérzi a maga méltatlanságát, gyengeségét, megpróbálhat csendben lenni, mégsem hallgathat, nem maradhat veszteg, mert tűz gyullad a lelkében, ami végigkíséri egész életén át. Ez az emésztő tűz átalakítja, már nem ugyanaz az ember, mert ez a tűz nem éget, nem lángol, hanem belülről lobog. Ez nem a fiatal papok lelkesedése, mert ez a belső, emésztő tűz megtalálható egy idős papban is.

Ezért más a papi élet. Bármilyen feladata is van a papnak, az Úr emésztő tüze hajtja végre azt. Sok próféta kapott meghívást, hatalmas küldöttek lettek, sorolhatnánk. És mégis András testvérünk nagyobb, mint Mózes, Illés, Izajás, Jeremiás, sőt, nagyobb, mint Keresztelő Szent János, mert nem csupán egy meghívásra igent mondó ember, nem csupán az Úr kiválasztottja, hanem oly módon foglalja le magának az Úr az Isten papját, hogy átadja neki Isten a hatalmát. Jézus Krisztus óta a meghívott ember, a választott ember, a fölszentelt pap Krisztus hatalmával rendelkezik, Ő fog megnyilvánulni az áldozópapságában.

Nagyon szép pillanatok vannak a papszentelésben: a kézrátétel, hogy szép papi öltözettel felruházza az egyház az áldozópapot, hogy a közösség azt mondja, hogy méltó a papságra, imádkozik érte, de a legszebb, legtitkosabb, legfontosabb pillanat az, amikor a püspök a Bárányt, Jézus testét az újszentelt áldozópap tenyerébe teszi. „Vedd ezt a zálogot, és őrizd meg azt!” A Bárány fogja megtartani az áldozópapságban. Ő fogja megtartani a tűzben. Ő fogja átadni azt az isteni hatalmat, amit senki más nem kaphat.

Imádkozzunk érte, hogy Istennek ez a kedves fia, választottja, aki megkapta a papság szentségét, őrizze Krisztust a szívében! Krisztus iránti szeretete legyen az a tűz, ami nem hagyja el sohasem! Imádkozzunk tehát érte, hogy ez a kiválasztottságából fakadó tűz lobogjon olyan erővel, hogy sokak számára vigaszt nyújtson! Az Isten iránti lángoló szeretet égjen benne! Amen - fejezte be a főpásztor.

András atya a későbbiekben Szegeden fogja teljesíteni segédlelkészi feladatait. Életére, családjára, hivatására, munkájára Isten áldását kérjük!

Forrás és fotó: Kaskötő Jánosné/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Hajdúdorog, Kocsis Fülöp
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert