Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2016 – 4. nap

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2016 – 4. nap

Az úti cél Nyíregyháza volt, ahol az idei Görkapocs Fesztiválon vehettek részt a zarándokok.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia; videó: Szabó Sándor, Zadubenszki Norbert, Gerner Attila2016. augusztus 12. 20:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2785 napja íródott

Az idei lelki nap estéjét Nyírszőlősön töltötték az Ifjúsági Zarándoklat résztvevői. Volt lehetőség gyónásra is, sok fiatal szerint ez a csendes nap arra is jó volt, hogy átgondolja a továbbtanulást, a családi és baráti kapcsolatait.

Reggel útnak indultak a zarándokok. Újult lelki erővel, bár kissé borongósan indult napjuk, de ez nem szegte kedvüket. Az úti cél Nyíregyháza volt, ahol az idei Görkapocs Fesztiválon vehettek részt. Délután három órakor látványos motoros felvonulással indult az esemény a Kossuth téren, Kocsis Fülöp metropolitával az élen. A kétkerekű járgányokra később bárki felpattanhatott.

A fesztiválon bemutatkoztak a görögkatolikus intézmények: az érdeklődők láthatták a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium néptánc előadását és a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola citera műsorát. Fellépett még a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda Tűzmanók csoportja, a nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola Kispendely Néptánccsoportja és bemutatkozott a tolcsvai Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény is. Színpadra állt az újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola néptánc csoportja, a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kórusa, és a szakolyi Integrált Szolgáltató Központ ellátottainak előadását is megnézhették. Színvonalas műsorral készült a fesztiválra a Kántorjánosi és a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség is. Az esti órákban Tompeti és Barátai szórakoztatták a kicsiket, utána pedig az Ort-Iki Bábszínház előadásán ámultak még a nagyok is.

Jászai Menyhért, alpolgármester köszöntőjében emlékeztetett: a görögkatolikus egyház és az önkormányzat évek óta jó kapcsolatot ápol Nyíregyházán, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is gördülékeny lesz az együttműködésük.

A csütörtök este Kerekes Band koncerttel és Akathisztoszszal zárult. Pénteken a célállomás Napkor.

 

Forrás: Görögkatolikus Metropólia; videó: Szabó Sándor, Zadubenszki Norbert, Gerner Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert