Jubilál a Máriapócsi Görögkatolikus Cursillo

Jubilál a Máriapócsi Görögkatolikus Cursillo

Idén 20 éve annak, hogy beindult az első görögkatolikus kurzus. Hogy örömünket megosszuk a régebben végzett testvéreinkkel, megszületett az elhatározás, hogy nyáron nagy ultreyát, azaz találkozót szervezünk Máriapócson – a találkozóról Kázsmér Veronika írt beszámolót.

Forrás és fotó: Kázsmér Veronika2019. július 31. 13:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1723 napja íródott

Nagy örömünkre Szocska A. Ábel püspök atya igent mondott felkérésünkre, s házigazdánk volt, vezette a liturgiát és szólt hozzánk találkozónkon, július 27-én.

Jó volt tőle is hallani, amit a legtöbbször a cursillóban is megtapasztalunk: mindnyájan Isten szeretett gyermekei vagyunk. Ha ez tudatosodik bennünk, akkor tudunk szeretettel fordulni embertársaink felé, ez tudás ad erőt ahhoz, hogy nehéz időkben is helyt tudjunk állni. A találkozók pedig azért kellenek, ha lankad a lelkesedés, egymást biztassuk, vigyük előbbre.

„Színes, pompás az emberi világ, ha Krisztusnak él” – énekeljük a cursillóban oly sokat. A mi feladatunk, hogy Krisztus pompás színeiből mind többet vigyünk embertársaink közé.

De Colores! – a világ minden pontján így köszöntik egymást a cursillisták, így köszönt el tőlünk Ábel atya is homíliája végén.

A liturgia után kisebb csoportokra oszlott a társaság és minden csoportban jóízű beszélgetés vette kezdetét. majd agapé és kötetlen társalgás következett. Mosolyok, könnyek, nagy ölelések – mindenből volt bőven a továbbiakban.

Ultreya: jelentése ’előre’, így biztatják egymást a zarándokok a Szent Jakab-úton. Így biztattuk mi is, cursillósok egymást Máriapócson július 27-én.

Forrás és fotó: Kázsmér Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

cursillo
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert