Az életet nemcsak túlélni, hanem megélni kell – túlélő kalandtábor Sarudon

Az életet nemcsak túlélni, hanem megélni kell – túlélő kalandtábor Sarudon

2019. július 24. és 28. között tábort szerveztek a Nyíregyházi Egyházmegye középiskolás korosztályának. A tábor helyszíne a Tisza-tó melletti Sarudi Élményfalu volt. A fiatalokat egyik este az egyházmegye püspöke, Szocska A. Ábel atya is meglátogatta.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Prekup Erzsébet, Kocsis Dániel, P. Tóth Nóra2019. augusztus 2. 07:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1722 napja íródott

Ahogy az alkony lassan a Sarudi Élményfalura ereszkedik, a töltés Tisza-tavi oldala megtelik a békák és a tücskök énekével, a táborozó emberek oldalán felhangzik a gitárszó és a tábortűz körül kissé bátortalanul zümmög negyven fiatal fiú és leányzó. A dalok közt vannak világi és Jézust hívó, vallásos témájúak. A beszélgetés nehezen indul.

A fiatalok körébe látogatóba érkező Ábel püspök atya bátorításként elmondja a magával hozott történetet: egy kisfiúról, aki nehéz helyzete ellenére esélyt kapott a boldogulásra, hogy megtalálja helyét a világban, s az emberséget maga is gyakorolja egy bajba jutott élőlénnyel. „Krisztus a megromlott emberi természetünk ellenére is felénk fordul, s ezt mondja: fontos vagy számomra, értékes az életed, bármilyen nehézséggel is küzdj.”

Az egyházmegye püspökének tanítása után a soron következő esti elmélkedését mondja el Mosolygó Tamás atya, aki a kalandtábor lelki élményeiért volt felelős, a reggeli imáktól a vasárnapi Szent Liturgiáig. A pénteki tábortűz körül a lelki útravalója arról szólt, hogy ennek a tábornak a jó élményeit vigyük magunkkal, „forgassuk szívünkben” (Lk2,19) Hiszen „a megszerzett élményeket szívünkben forgatva felismerjük, merre vezet minket a Jóisten általuk”.

Márpedig a július 24. és 28. között megrendezett tábor fiatal résztvevőinek volt lehetősége jó élményeket szerezni az öt nap alatt: a Nyíregyházi Egyházmegye harmadik alkalommal szervezett túlélő-kalandtábora idén is kínált izgalmakat, játékot, vidámságot, kalandot és keresztény társakat.

Az egyik táborlakó, Kitti azt értékelte leginkább, hogy ismeretlen emberekhez kerülhetett közel, a tábor feladatai során csapatként működtek együtt, közösséggé kovácsolódtak. Petra, egy másik táborozó lány pedig úgy érezte, hogy a főként Nyíregyházáról, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megye távolabbra eső pontjairól is érkező fiatalokat ugyan összekötötte a hit, a fiatalos és lendületes szervezés figyelt ugyanakkor arra, hogy semmit se erőltessen rájuk.

A komfortzónából is ki kellett lépnie a táborozó középiskolásoknak: sokan még a kenuzást sem próbálták, nemhogy a sarudi viziparkot. Az esti tábortüzek melege és főként a közösségépítő játékok feloldották az ismerkedés kezdeti gátjait, s a nyári vakáció egyhetes szelete (talán a zarándoklatokon is továbbélő) barátságokon túl arra is adott bátorítást a gyermekeknek, amiről a táborzáró liturgián Mosolygó Tamás atya prédikált: az életet nemcsak túlélni, hanem megélni kell.

A Nyíregyházi Egyházmegye ifjúságpasztorációs referense, a főszervező Kocsis Dani atya azt is elárulta, hogy a jövő évi kalandtábor ettől jóval nomádabb körülmények közt fog zajlani a Mátra egyik erdei iskolájában, ahol elszakadva a modern, kényelmi körülményektől, a teremtett világ szépségeire csodálkozhatnak majd rá a diákok. Addig is várja őket szeptemberben a Forráspont, valamint az ifjúsági imaest soron következő alkalma.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Prekup Erzsébet, Kocsis Dániel, P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, túlélőtábor, kalandtábor, Sarud, ifjúság, ifjúságpasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert