A máriapócsi bazilita harmadrendről szólt a harmadik Rókahegyi görög este

A máriapócsi bazilita harmadrendről szólt a harmadik Rókahegyi görög este

A Rókahegyi Görög Esték előadássorozat harmadik alkalmán, augusztus 6-án Papp Nóra tartott előadást a bazilita harmadrendről.

Szöveg: Árendás Veronika, fotó: Ivancsó István2019. augusztus 8. 06:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1694 napja íródott

A bazilita harmadrend a magyarországi Nagy Szent Bazil Rend világi ága. Célja a hagyományokból élve a világban élő, élethelyzetének megfelelő keresztény tökéletességének elérése.

Papp Nóra előadásának elején Nagy Szent Bazil életútjával és munkásságával ismerkedhetett meg az előadás szép számú hallgatósága. Ezt követően az előadó színvonalas képi illusztráció mellett mutatta be a harmadrend létrehozását és történelmét.

Az előadó részletgazdagon beszélt a harmadrendi mindennapi életről is. Ebben kiemelt szerepe van az imának – pl. imaórák, rózsafüzér –, a szentségek vételének, a Szentírás olvasásának, a felebaráti segítségnyújtásnak, valamint a saját egyházközség lelki és anyagi támogatásának. A harmadrend tagjai kifejezetten törekednek az egymás közötti kapcsolattartásra, feladataik közösségben való megélésére. Igyekeznek életükkel példát mutatni az aktuális élethelyzetükben, hogy másokat az Úr felé irányíthassanak. A helyi parókust segíthetik többek közt szegénygondozással vagy lelkigyakorlatokkal. Imákkal kérnek közbenjárást papi és szerzetesi hivatásokért.

Megható volt hallgatni az előadó személyes, ide vonatkozó élettörténetét is – milyen életút után, milyen elhatározásoktól vezérelve döntött a harmadrenddel való megismerkedés, majd a harmadrendi életre tett ígéret mellett.

Lezárásként az élethelyzetnek megfelelő helytállásra biztatta a jelenlevőket az előadó, üzenve, hogy mindannyiunknak feladata van. Az előadást követő rövid beszélgetés az új harmadrendi közösségek létrehozásának feltételeiről és előnyeiről szólt.

Szöveg: Árendás Veronika, fotó: Ivancsó István

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, Papp Nóra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert