Történelmi emlékhelyek kerékpáros örökségtúra

Történelmi emlékhelyek kerékpáros örökségtúra

Még augusztus 14-ig lehet jelentkezni az augusztus 17. és 19. között megrendezett Nyírség és Partium történelmi emlékhelyeire induló kerékpártúrára.

Forrás: Középkori templomok útja, fotó: Csutkai Csaba2019. augusztus 13. 11:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1708 napja íródott

A Középkori Templomok Útja Egyesület 2019. augusztus 17-19. között, három napos kerékpáros örökségtúrát szervez. A történelmi emlékhelyek örökségtúra a Nyírség tájait, monumentális emlékhelyeit fűzi fel, érintve a Partium és a Hajdú-vidék határait. Az örökségtúra által érintett emlékhelyek jelentőségüket tekintve a Kárpát-medence kiemelt örökséghelyszínei. Nemzetközi mércével mérve is figyelemreméltó műemlékek és természetvédelmi területek mellett tekerünk. A Báthori, a Kállay és a Károlyi családok nyomdokain haladunk végig, amelyek formálták e vidék épített örökségét és történelmét. Az örökségtúra három tájegységen és két országon halad keresztül Nyíregyháza-Nagykároly-Debrecen között.

A túra Nyíregyháza főteréről, a Kossuth térről indul, ahol megismerkedhetünk a megyeszékhely historizáló városközpontjával. Nyíregyházáról, a jelenlegi megyeszékhelyről, Nagykállóba, a valaha vármegyeközpont szerepet betöltő város felé indulunk, ahol megtekintjük a város központjában található egykori vármegyeháza barokk épületét. Nagykállót elhagyva a szomszédos Kállósemjében, a Kállay család egykori birtokközpontjában álló barokk stílusú Kállay-kúriát vesszük célba, amelyet néhány éve újították fel. A kúriában színvonalas kiállítások keretében ismerkedünk meg a család múltjával. Kállósemjén után Máriapócs felé indulunk tovább. Máriapócson megtekintjük a barokk székesegyházat, amely a Kárpát-medence egyik legjelentősebb zarándokhelye. Máriapócs után Nyírgyulajon keresztül Nyírbátor felé haladunk tovább. Nyírbátor az örökségtúra legjelentősebb állomása, ahol a történelmi jelentőségű műemlékek, nemzetközi szinten is ismert művészettörténeti emlékek sorakoznak. A településen megismerkedünk az egyik legjelentősebb magyar történelmi családdal, a Báthori család múltjával és örökségével. Felkeressük a 15. század végén épült minorita templomot, melynek oltárai a legszebb magyar barokk emlékek közé tartoznak. Végig sétálva a várostörténeti sétányon megismerkedünk a Báthori család múltjának fontosabb állomásaival. Végül ellátogatunk a református templomhoz, amely Magyarország legjelentősebb késő gótikus és kora reneszánsz emlékei közé tartozik. A várostörténeti sétánkat a Báthory várkastély megtekintésével zárjuk. Nyírbátor után Nyírvasvári és Vállaj irányába Nagykároly felé folytatjuk útunkat. Vállajnál lépjük át a magyar-román országhatárt. Nagykárolyba a kora esti órákban érkezünk, ahol a városközpontban lévő szállásokat vesszük igénybe.

Az örökségtúra második napjának legfőbb célja Nagykároly és környékének felfedezése. A város épített és szellemi öröksége kimagasló jelentőségű a magyar kultúrtörténet szempontjából. Nagykároly és környékének múltja a Károlyi család nevével forrt össze. A túra során megismerkedünk a 15. század végén épült Károlyi-kastéllyal, amely a család ősi rezidenciája és a térség legjelentősebb erődítménye volt, a Kalazanczi Szent József templommal és a Kaplonyi római katolikus templommal. A templomhoz tartozó látogatható kriptában helyezték örök nyugalomra a templom kegyurait, a Károlyi család tagjait, a legkorábbi szarkofágok az 1600-as évek elejéről származnak. Az ebédre Nagykárolyban kerül sor. A Károlyi-család emlékhelyinek megismerése után lépjük át ismételten az országhatárt. A Partiumi bringatúra után a Bátorligeti ősláp felfedezésére indulunk, amely hazánk egyik legrégebbi és leghíresebb természetvédelmi területe. Ez a mintegy félszáz hektáros terület őrizte meg a legteljesebben az Alföld vegetáció történetének különböző állapotait, ahol számos különleges faj él. Bátorliget után ismételten Nyírbátorba érkezünk, ahol elfoglaljuk szálláshelyünket.

Az örökségtúra harmadik napján Nyírbátortól egészen Debrecenig szinte végig kerékpárúton közlekedhetünk. A bringaúttól néhány méterre áll egy csodálatos 13. században épült református templom Nyírmihálydiban, amely félköríves szentélyével, izgalmas tömegformálásával, a templomot körülölelő gyümölcsössel hívja fel magára elsőként a látogató figyelmét. Nyírmihálydi után átlépve Hajdú-Bihar megye határát Nyíradony felé vesszük az irányt. A Gúthi erdő árnyas fái között haladunk, amely az Alföld legnagyobb egybefüggő erdője. Felkeressük az út mellett található Árpád-korból származó templomromot, amely valaha a Gutkeled nemzetség monostora volt. Az örökségtúra végállomása Debrecen, ahol ellátogatunk a városközpontba, onnan pedig vonatra szállva mindenki kényelmesen haza juthat.

Első nap: táv hossza: 76,8 km.

Indulás: Gyülekező 7:30 és 8.00 óra között Nyíregyháza főterén, a Kossuth téren, indulás 8.00 órakor.

Útvonal: Nyíregyháza - Nagykálló (11,7 km) - Kállósemjén (7 km) - Máriapócs (11 km) - Nyírbátor (12,5 km) – Nyírvasvári (5,8 km) – Vállaj (16,7 km) – Csanálos (4,2 km) – Nagykároly (7,9 km)

Látnivalók: Nagykállói volt vármegyeháza; Kállósemjéni Kállay-kúria; Máriapócsi görög katolikus székesegyház; Nyírbátori minorita templom, várostörténeti sétány, nyírbátori református templom, Báthori várkastély

Ebéd: Az első napon az ebédet mindenki saját magának biztosítja.

Szállás, vacsora: Nagykároly, L’Art Hotel: http://arthotelcarei.ro

Reggeli: Svédasztalos reggeli a L’Art Hotelben.

Második nap: A táv hossza: 59,5 km

Útvonal: Nagykároly (11,6 km) - Kaplony (5 km) – Vállaj (14,5 km) – Bátorliget (12,5 km) - Nyírvasvári (10,2 km) - Nyírbátor (5,7 km).

Látnivalók: Nagykárolyi Károlyi-kastély és történelmi városközpont; Kaplonyi római katolikus templom; Bátorligeti ősláp

Ebéd: Nagykároly belvárosi éttermeiben (szabadon választott)

Szállás: Nyírbátorban, a Sárkány fürdő apartmanjaiban: http://www.sarkanyfurdo.hu/hu/apartmanok

Vacsora: Igény szerint szabadon választott, javasolt helyszín Kakukk Étterem: http://kakukketterem.hu/

Reggeli: egyeztetés alatt.

Harmadik nap:A táv hossza: 67 km.

Útvonal: Nyírbátor - Nyírmihálydi (19,5 km) - Nyíradony (7,8 km) – Gúti templomrom (4,4 km) – Nyíradony (4,4 km) – Hajdúsámson (16 km) - Debrecen (14,9 km)

Látnivalók: Nyírmihálydi református templom; Gúti-templomrom; Debrecen történelmi városközpontja

Ebéd: Debrecen városközpontjában (szabadon választható)

Visszaút: Debrecen és Nyíregyháza között igény esetén leszervezzük a kerékpárok vasúti szállítását, amennyiben erre vonatkozóan igény érkezik.

A túra teljes hossza: 203,3 km

Túra nehézségi szintje: Könnyű

Költségek: A túra önköltséges, melynek mértékéről tételes tájékoztatását nyújtunk a regisztráció során. Az étkezés gyakorisága szabadon választott, amelyet a túra előtt pontosítunk! Részvételi, nevezési díjat nem számítunk fel. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett idegenvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást térítésmentesen biztosítunk.

Felszerelés: A KRESZ - előírásnak megfelelő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései! A romániai határátlépés miatt érvényes személyigazolvány szükséges!

Túravezetők: Deák Attila és Dobos Péter

Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 14. (12:00 óra) a megadott elérhetőségeken.

További információk: 
Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
web: www.facebook.com/kozepkoritemplomokutja
www.oroksegtura.hu

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel. A program változtatási jogát fenntartjuk! A túrát rossz idő esetén is megtartjuk.

Forrás: Középkori templomok útja, fotó: Csutkai Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

kirándulás, középkori templomok, kultúra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert