Négyszáz éves a Rakacai Görögkatolikus Parókia

Négyszáz éves a Rakacai Görögkatolikus Parókia

A Miskolci Egyházmegyéhez tartozik a Metropólia egyik legrégebbi parókiája, mely idén ünnepelte alapításának négyszázadik évfordulóját. A jeles évfordulót a templombúcsúval egybekötve ünnepelte a helyi közösség, zarándokokkal és a faluból elszármazottakkal – Balogh Győző János, helyettes lelkész atya beszámolóját olvashatják.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye2019. augusztus 25. 17:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1677 napja íródott

Idén augusztus 17-én, szombaton Görögkatolikus Egyházunk egyik legidősebb egyházközségének 400. születésnapját ünnepeltük Rakacán. Az alapító okiratok bejegyzései alapján 1619-ben jött létre egyházközségünk, amely ezen a napon várta haza az elszármazott híveit, innét származó papjait, valamint azokat az atyákat is, akiket korábban szolgálatuk kötött ide. Nagyon sokan tértek haza, hogy velünk ünnepeljenek. A jeles ünnep hallatára zarándokok is útnak eredtek, hogy osztozzanak örömünkben. A zarándokok egy csoportja szintén régi hagyomány felelevenítve Irotáról érkezett gyalogosan.

Az ünneplés tizenegy órakor indult püspöki liturgiával, melyet Orosz Atanáz püspök atya celebrált az elszármazott papokkal együtt. A szertartást a Kossuth Rádió is felvételről közvetítette. (A Kossuth Rádió hangfelvételén a liturgia  újra meghallgatható a LINKEN keresztül.)

Püspök atya vezetésével a körmenet országunkban egyedülálló módon rakacai hagyományok szerint a Mária lepellel történt, melyet elszármazott papjaink vittek a két év híján 100 éves templom körül.

Az elbocsátás, olajkenet és éltetések után a már szokássá vált panachidát végeztük el Bobák kanonok úr sírjánál, majd pedig egy nagyszabású búcsúi ebédre a parókián felállított hatalmas sátornál gyűltünk össze beszélgetni, emlékezni, élményeket megosztani.

Hálás szívvel köszönöm meg annak a maréknyi csapatnak, akik időt és energiát nem kímélve segítették ünnepi készületünket, és lehetővé tették ezt a napot.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú, Rakaca
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert