„Augusztus 20-án, Szent István apostoli király ünnepén a Szent Liturgia keretében diakónussá szentelték Molnár Dezsőt. Az ünnepet az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Templomban ültük, és a szertartást Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette” – Nacsa Gellért beszámolóját olvashatják az alábbiakban.
A közös imádságban együtt figyelhettünk arra, aki ezt az ifjú szerpapot anyja méhétől fogva kiválasztotta, és kegyelme által meghívta, erre a gyönyörű hivatásra. Engem személy szerint lenyűgözött, hogy alig egy hónappal korábban az esküvőjét ünnepeltük Dezsőnek, és most a papi rendbe is belép a Szentlélek által. Nem tudnék ennél szebb példát mondani felfelé és lefelé irányuló spiritualitás integrációjára, mint egyszerre köteleződni el az imádságban Istennek átadottság és az Ő arcának a másik emberben való keresése, szolgálata mellett.
A szenteltése után a friss diakónus már teljesítette szolgálatát a Szent Liturgia befejezése során. A szertartás után Fülöp atya megköszönte a támogatást, nevelést, szeretetet azoknak, akik eddig Dezső útját kísérték, és kérte továbbra is támogassa őt a közösség imával, szeretettel, hisz küldetésében is szüksége lesz rá. Az ifjú diakónus és férj külön kiemelte felesége, Vera mellette állását. Ezután a Molnár család meg is kapta első kinevezését: a máriapócsi kegyhelyen fognak szolgálni. Isten áldása kísérje minden napjukat!
Szerző: Nacsa Gellért/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |