Hogy az ember igazán krisztusi legyen és alkalmas legyen a papi szolgálatra, szilárd alapokra van szükség – interjú Kruppa Tamás rektorral

Hogy az ember igazán krisztusi legyen és alkalmas legyen a papi szolgálatra, szilárd alapokra van szükség – interjú Kruppa Tamás rektorral

A Görögkatolikus Metropólia és a Keleti Kongregáció a nyár derekán kéthetes továbbképzést szervezett a "Keleti Képzők Képzése" címmel Nyíregyházán és Debrecenben. Általában Rómában vagy más nagyobb városban van hasonló jellegű képzés a papnevelés főszereplőinek, tanároknak, lelki és fegyelmi elöljáróknak, de a keleti egyházak szemináriumai számára eddig még nem volt ilyen. A programsorozathoz kapcsolódóan az új evangelizáció sajátos feladatairól beszélgetett Kaskötő Jánosné hitoktató dr. Kruppa Tamás atyával, a Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektorával, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola dogmatikai tanszékének tanszékvezető tanárával.

Szöveg: Kaskötő Jánosné, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2019. szeptember 12. 10:10

Kaskötő Jánosné: korábbi híradásokból értesültünk arról, hogy a Metropólia a Keleti Kongregációval közösen egy programsorozatot indított, melynek keretén belül Magyarországra látogattak a görögkatolikus szemináriumok elöljárói, hogy közösen beszéljék meg az új evangelizáció sajátos feladataival kapcsolatos meglátásaikat. Mi, hívek úgy látjuk, hogy a fiatal atyák nagyon lendületesen végzik a hivatásukból adódó munkájukat, az idősebb lelkivezetők pedig bölcs hozzáértéssel vezetik az egyházközségeket az Úr útján. Az Egyház nagyon aktívan, számos programmal, őket érintő rendezvényekkel szólítja meg a különböző korosztályok tagjait. Ennek ellenére szükség van az evangelizáció megújítására? 

Dr. Kruppa Tamás rektor atya: Az egyház kétezer éves tapasztalata nagyon sok mindent érint: Most azokkal a tapasztalatokkal foglalkoztunk, hogy hogyan választották ki, milyen szempontok alapján és hogyan próbálták meg fölkészíteni, milyen eszközzel, milyen körülmények között azokat, akiket a papságra, papi szolgálatra rendeltek. Kétezer év alatt lettek jó és rossz tapasztalatok, volt olyan, amit az egyház már nem tartott időszerűnek, ezért változtatott rajta. Valamint voltak mindig komoly teológiai műhelyek is, ahova nem jutott el mindenki, de azok, akik mégis ilyen iskolákba járhattak, azzal a felelősséggel éltek, hogy másokat is tanítsanak.  Hiszen a tudást tovább kell adni, ugyanúgy, ahogy Krisztus is maga mellett tanította az apostolait. Felelősséget kell vállalni azért, hogy a megszerzett tudást, ne csak magunknak tartogassuk, hanem másokkal is osszuk meg. Eleve ezt is tanulni kell, hogy aki érdekes dolgokat hall vagy különleges titkokba nyer beavatást, azon is gondolkodjon, hogy hogyan lehet ezt továbbadni egy kisgyermeknek, egy kamasznak, egy szülőnek, tehát hogyan lehet Krisztus életébe beavatni, bevezetni másokat. 

KJné: Eddig is ez történt….

Dr. Kruppa Tamás rektor atya: Eddig is ez történt, de most itt a Keleti Kongregáció szorgalmazásával létrejött, ami már a nyugati katolikus egyházakban eddig is hagyomány volt: a légiós szerzetesek a kifejezetten szemináriumi elöljáróknak tartottak nyári, egy hónapos képzéseket, de vannak különbségek teológiában, egyházfegyelemben, liturgiában a kelet és a nyugat között. Ezért látták jónak, hogy szervezzünk keleti katolikusok számára is teológiai képzést, tekintettel mindazokra a különbségekre, melyek a rítusok között is megvannak: hogy hogyan lehet mindezeket figyelembe véve jó papokat nevelni. 

Talán a legnagyobb közös nevező az volt, hogy van egy olyan fokozatosság, hogy aki nem jó keresztény, az nem lehet jó pap. Viszont aki nem jó ember, az valószínűleg nem jó keresztény. Nagyon sok híres külföldi professzor tartott előadást, mindegyik olasz nyelven folyt, és utána kis műhelyekben beszélgettünk a helyi sajátosságaikról, hogy milyen tapasztalatokkal bírnak. 

KJné: Mennyiben volt eltérő a tapasztalat? 

Dr. Kruppa Tamás rektor atya: Ahol már országhatárok is elválasztják a fiatalokat, azok azt mondják, hogy nagyon komoly szemléletbeli különbségek vannak. Hogy igazán krisztusi legyen az ember, és erre a papi szolgálatra alkalmas legyen, szilárd alapokat kell felállítani. Tehát ha az embernek emberségből vannak hiányosságai, akkor nem érti mit jelent igaznak lenni. Vissza kell menni oda, ahol elromlott és onnan kell újra alapozni emberi mivoltunk. Vannak ilyen „alapvető szükségletek” – hogy így mondjam –, hogy először is az emberi hiányosságokat pótoljuk, ha lehetséges. Nagyon érdekes volt Amedeo Cencini professzor úrnak az előadása, aki pont ezekre mutatott rá, és mindenekelőtt arra, hogy csak azzal lehet valamit kezdeni, és csak azt lehet tovább nevelni, aki kinyitható a tanulásra, fejlődésre. Tehát emberileg is kíváncsi legyen arra, hogy mitől lehet ő jobb ember. Tanulni mindenkitől lehet. Nemcsak a szeminárium neveli a papot, hanem a közössége, a családja, a gyökér, amit hoz, amiből eddig is élt. Azonban nem biztos, hogy minden tökéletes, vagy rendben van, ezért jó ezeket átnézni, hogy melyik milyen erős, mennyire alkalmas arra, hogy támaszkodjunk rá. Mindenki formálja a papot, aki találkozik vele. Ez a papnövendék felelőssége is, hogy mivel veszi magát körül, milyen társaságot keres. Mindenkit az formál, amit közel enged magához. Ebben azért legyünk figyelmesek, hogy ha sok jó ember vesz minket körül, akkor sok jót tudunk tanulni, ha viszont problémás, nehéz természetű emberekkel vagyunk, akkor onnan nehezebb ellesni a jót. Ezt is érdemes megtanulni, vagy fölfogni, hogy kiket engedünk olyan közel, hogy formáljanak minket emberileg. Ez az egyik lépcső. 

KJné: És mi a másik? 

Dr Kruppa Tamás rektor atya: Ha Isten terve szerint elkezdünk emberek lenni, akkor jöhet az a krisztusi többlet, hogy Krisztus szabadságára hogyan juthat el az ember, tehát itt válik fontossá az evangéliumi tanítás, kiemelten Krisztus életének a megismerése. Cencini professzor pontosan erről beszél A Fiú lelkülete című alkotásában: utal a Filippieknek írt levélre, hogy „ugyanaz a lelkület legyen bennetek, mint Jézus Krisztusban van” (Fil 2,5). Neki ez a vezérfonala, hogy a keresztény nevelés a legalacsonyabb fokon sem mondhat le arról, hogy egyedül Krisztus lelkülete teljesen hibátlan és hiteles igazán. Ezt nem szolgaian utánozni kell, hanem megérteni, és szellemében követni. Tehát a fiúi lelkület, Isten gyermekeként élni. Ne engedjünk meg magunknak olyan dolgokat, amiket Jézus sem engedett meg, mert azokat a legjózanabb, a legszabadabb isteni tapasztalat mondja. Öröktől fogva tudja, hogy ezeket a határokat nem érdemes átlépni, mert ez a lelkület a legnagyobb istengyermeki szabadságnak a lelkülete, hogy szabadok legyünk minden jóra. Merjünk Isten Lelkének a lelkesedésével lelkesedni!  Istennek semmi sem lehetetlen, ha Ő buzdít akkor ne féljünk, hanem bízzunk. Erről Jézus is szólt. (Mt 19,26)

Az egyháznak nagyon sok tapasztalata van, és a pap is olyan helyzetekkel fog szembe kerülni, ahol egymagában könnyen mondhatná, hogy „De hát mit kezdjek én ezzel?” Tudatosítani kell magában, hogy soha semmilyen körülményben nincs magára hagyva.  Jézus is azt mondja, hogy „Atyám mindig velem van” (Jn 8,29), mert ezt is jelenti a fiúi lelkület. Isten sohasem engedi el a kezed, mindig mutatja az utat, előttünk jár, ahogy Jézus is alapvetően ezt tette. Azt mondta, hogy „Kövessetek engem” (Mt 4,19). Ő egy igazi elöljáró, mint főpap, aki elöl ment, mint ahogy a pásztor is, akit a bárányok követnek, mert tudják, hogy őt érdemes. A papság számára is megtanítja, hogy emberileg hitelesek legyenek, hogy keresztényként megélt kereszténységük példát és bátorítást adhasson. Mert amiben Lélek van, az lelkesít is. Csak az tud kiáradni, ami van, ami nincs, az nem tud. 

KJné: Tehát akkor, kik a jó papok? 

Dr. Kruppa Tamás rektor atya: Akik keresztényként is kiállják a próbát. Jézus azért tanította külön is apostolait, hogy olyan dolgokat is tudjanak, melyeket nincs ideje mindenkinek mélyen ismerni. Övéit ezért alaposan kiképezte, és megosztott velük minden tudást, amit már képesek voltak megérteni. Sőt megígérte, hogy a Szentlélek még tovább fogja tanítani őket, hogy az igazság ismeretére maradéktalanul eljussanak. Megígérte, hogy „Ne féljetek, Atyám lelke ott is veletek lesz” (Jn 14,16), tehát biztosította őket, hogy velünk marad a világ végezetéig. Azt, hogy ezt az ember őszintén higgye, és így tudjon papként is szembenézni az előre nem mindig kiszámítható realitásokkal, a hitnek a bátorságára, kipróbáltságára, és a lelki fejlődést biztosító szemináriumra is szükség van. A szeminárium is ilyen értelemben, mint „szeminárium”: a magról van elnevezve, mintegy fóliasátor: ez a nevelőintézet-intézmény, amiben védettebb körülmények között, de gyorsabban termést hoznak az ott elültetett palánták. Több a nyomás is rajtuk, megvan a napfény, a víz, sok gondoskodás, hogy semmi olyanban ne szenvedjenek hiányt, ami a növekedést hátráltathatná, vagy megakadályozhatná. Azonban a gyors érésnek a nehézségei is megvannak, hiszen gyorsan kell „presbiterré” (ami „vént” is jelent), tehát egy kicsit koravénné kell válnia huszonöt éves korára, vagy amikorra eléri a szentelési határt. Mindezt, olyan körülmények és „gazdák” között, ahol az ő dolguk is az, hogy megadják mindazt, ami kell, hogy ezt meg lehessen élni, ki lehessen bírni, és jó gyümölcsöket teremjenek végül.

Szöveg: Kaskötő Jánosné, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Kruppa Tamás, interjú




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert